Játszótéren ugrándozhatnak a nyugdíjasok

Infostart
2010. február 10. 21:00
London több száz kisebb-nagyobb parkjának mindegyikében van gyermekjátszótér. Tavasszal nyílik meg az első - nyugdíjasok számára.

A nyugdíjasok javarésze nem szívesen merészkedik be a fitnesztermek fiatalabb közönsége és a komoly fizikai megerőltetést követelő felszerelések közé, és ezeknek az edzőtermeknek a tagsága amúgy is sokba kerül. Ezért okozott örömet a londoni szépkorúak körében, hogy hamarosan játszótér nyílik hatvan éven felüliek számára, méghozzá a világváros közepén, a Hyde Parkban.

Ez a park olyan hatalmas, hogy nem zavarja meg az angol hortikulturális hagyomány jegyében százötven éve kiépített liget-rét kompozícióját a már létező tenisz- és tekepályák mellett megvalósuló nyugdíjas játszótér. Westminster kerület önkormányzata minden további nélkül megadta az építési engedélyt.

A felszerelés alaposan átmozgató, de nem megerőltető izomerősítésre ad lehetőséget. Természetesen lehet hintázni is, de a hinta működtetéséhez egy kis erőkifejtésre van szükség. És van mozgószalag helyben futáshoz, rögzített kerékpár, expander-állvány, tízféle tornaszer, mind a testedzés érdekében, de a lehető leginkább balesetmentes kivitelben. A játszótér használata ingyenes.

Bár célözönsége a nyugdíjas tábor, beléphetnek százhuszonöt négyzetméteres területére fiatalabbak is, de játszótér-felügyelő biztosítja, hogy ne ők domináljanak.

Berlinben két éve nyílt hasonló edzőpark, ennek a tapasztalatait hasznosítják most az angol fővárosban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást