eur:
394.07
usd:
365.23
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

További elbocsátások várhatóak a francia autóiparban

A francia kormány arra számít, hogy idén és jövőre a gépkocsi alkatrészgyártó cégek mintegy 40-50 ezer embert bocsátanak el. Az ipari miniszter által még tavaly szeptemberben felállított, az iparág helyzetével foglalkozó bizottság most közzétett jelentése szerint az autóipart egyelőre még húzza a 2008 decemberében bevezetett, a tíz évesnél régebbi gépkocsik lecserélést ösztönző, eddig rendkívül sikeres roncsprémium, ám "a földre szállás", vagyis az eladások visszaesése, melyet idén márciusra várnak, meglehetősen fájdalmas lesz.

A szakértők szerint ez a változás elsősorban az autógyártók beszállítóit és alvállalkozóit érinti majd a legsúlyosabban, és bár e szektorban tavaly már 35 ezer ember elvesztette a munkahelyét, idén és jövőre újabb elbocsátási hullám várható. A legdurvább folyamatokra az öntödékben és az autó-felszereléseket gyártó üzemekben számítanak, ahol az előrejelzések szerint tízből hét munkahely megszűnik a következő két évben.

A német Bosch autóalkatrész-gyártó például a tavalyi leépítések után, melyek mintegy négyszáz dolgozót érintettek, idén újabb ötszáz ember elbocsátását tervezi Franciaországban. A legnagyobb francia alkatrészgyártónál, a Valeónál ennél is komolyabb átszervezésre készülnek: a világ számos országában jelen lévő társaság vezetése globális szinten mintegy ötezer ember elbocsátásával számol.

A szakértői bizottság a gumiabroncs ágazatban is drámai változásokra számít, és azzal kalkulálnak, hogy országos szinten több mint ötezer munkahely szűnhet meg. A Magyarországon is jelenlévő Michelin gumiabroncsgyár például tavaly már elbocsátott kétezer embert, idén pedig egyik üzemének végleges leállítására készül. Hasonló lépés várható az amerikai Goodyearnél is, amely az észak-franciaországi Amiens-ben működő, mintegy 800 embert foglalkoztató gyárát készül felszámolni.

A várható változások kezelésére az ipari miniszter egy tudományos bizottságot hívott össze, amely az elképzelések szerint konkrét tanácsokkal segíti majd a bajba kerülő vállalatokat. A szakszervezetek mindeközben úgy vélik, a tavalyi után idén újabb munkahelyi konfliktushullámra lehet számítani Franciaországban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×