eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A költségvetés kreatív kezelésével tartják fenn a reményt

Barack Obama elnök leállítja a NASA Hold-programját. Az elnök az amerikai gazdaság és költségvetés nehéz helyzetével indokolta a döntést. Mint mondta, a Hold-misszió más kutatási programoktól venne el pénzt.

Nem megy ember a Holdra, sőt a Marsra sem a közeljövőben - legalábbis amerikai nem. Barack Obama elnök a jövő évi költségvetés javaslatában ugyanis azt írta: a program túl költséges, késik és "hiányzik belőle az innováció".

Ahelyett, hogy új technológiát alkalmaztunk volna, amely olcsóbban és hatékonyabban juttat az űrbe bennünket, valójában a tegnap technológiájával ismételtük volna meg a 40 évvel ezelőtti Holdra-szállást - tette hozzá.

Az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA, amely már kilenc milliárd dollárt költött a Constellation-projectre, most azzal szembesül, hogy le kell állítani a programot, amelynek részeként új rakétákat és egy új tervezésű űrhajót, az Oriont juttatták volna a Hold közelébe.

Obama azt mondta: az állami programot leállítják, de a törekvés megmarad, és ennek megvalósításához a magánszektor segítségét kéri.

Az elnök elődjétől, George Bush-tól örökölte az új Hold-programot, amelyet a Columbia űrsikló 2003-as katasztrófája után jelentettek be. Az ötletet már akkor bírálni kezdték a várható pénzügyi gondok miatt.

Obama most a költségvetés kreatív kezelésével próbálja fenntartani a reményt - vagy legalábbis fenntartani a látszatot -, hogy nem fogja vissza az űrkutatást. Egyrészt további hat milliárd dollárt kért a NASA részére a következő öt évre, másrészt az új pénz egy részéből a magán-űrprogramokat kívánja ösztönözni.

Az állami támogatás feltétele azonban az, hogy az ügynökség felügyelheti a szabványokat és a biztonsági előírások betartását. A megszorítások részeként felmerült az is, hogy az űrhajók üzemanyagát több, kisebb rakétával juttassák fel, és Föld körüli pályán keringő üzemanyag-raktárakban tárolják azokat.

Az elnök kemény csatára számíthat a Kongresszusban, különösen Alabama, Florida és Texas államok képviselő akadályozzák majd a javaslat elfogadását - ezekben az államokban működnek ugyanis a nagy kutató- és űrközpontok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×