"Nem hazugság, összeesküvés, félrevezetés" - Irakról vallott Tony Blair

Infostart
2010. január 29. 16:40
Tony Blair elutasította azt a feltevést, hogy már az invázió előtt egy évvel megállapodott George Bush amerikai elnökkel Irak katonai lerohanásában. A volt brit miniszterelnököt pénteken hallgatta meg az iraki háború hátterét vizsgáló bizottság.

Az ülésekről közvetítést ad a televízió, tehát láthatták a nézők, hogy a volt miniszterelnök igen idegesen ült le a vizsgálóbizottság elé, remegett a keze, amikor ásványvizet töltött magának. De hamarosan feltámadt benne a hajdani peres ügyvéd és a gyakorlott közéleti szereplő magabiztossága.

A bizottság egyik tagja azonnal a tárgyra tért és feltette a kérdést Tony Blairnek, tudta-e az invázió előtt, hogy Szaddám Husszeinnek, azaz Iraknak, nincsenek veszélyes vegyi fegyverei? Ugyanis ezek bevetésének a veszélyét hangoztatta a brit kormány indokként a támadás megindításához, és szakértők nem erősítették meg ilyen fegyverkészletek iraki jelenlétét.

A kérdés azért is fontos volt, mert az elmúlt napokban a 2003-as Blair-kormány jogi főtanácsadóit hallgatta meg a vizsgálóbizottság, és ezek azt mondták, hogy szerintük nem volt törvényesen indokolt Irak megtámadása, amit annak idején közöltek a miniszterelnökkel, Tony Blair azonban nem hallgatott rájuk.

A volt miniszterelnök válaszában először azt tisztázta, hogy amikor 2002-ben magánjellegű látogatást tett George Bush vidéki birtokán, nem született közöttük titkos megállapodás arról, hogy Szaddám Husszeint Irak katonai lerohanása útján kell eltávolítani. Ami pedig azt az indoklást illeti, hogy Iraknak olyan rakétákkal továbbítható vegyi fegyverei vannak, amelyekkel 45 percen belül megtámadhatott ciprusi brit katonai támaszpontokat, ezt talán a szakértők nem erősítették meg, de a szeptember 11-es merénylet a New York-i Világkereskedelmi Központ ellen megérlelte a döntését, hogy haladék nélkül lépni kell.

Az Irakot elfoglaló amerikai és brit csapatok valóban nem találtak rejtett vegyi fegyvereket, de nem lehetett előre tudni, léteznek-e vagy sem.

Nem hazugságról, összeesküvésről, félrevezetésről volt szó - mondta meghallgatása során Tony Blair -, hanem arról, hogy Szaddám Husszein korábban már bevetett vegyi fegyvereket, több mint egymillió ember halálát okozta, tíz éven át semmibe vette az ENSZ határozatait, és nem lehetett biztosra venni, hogy nem újítja fel fegyverkezési programját.

A vizsgálatot vezető Sir John Chilcot közölte a volt miniszterelnökkel, hogy ha szükséges, ismét a bizottság elé idézik. Az épület előtt a nagy hideg ellenére mintegy kétszázan tüntettek "Tony Blair hazudik" feliratú táblákkal.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást