Kevés az utas, de a repülőtér bővül Pozsonyban

Infostart
2010. január 28. 19:40
Tavaly érezhetően csökkent a pozsonyi repülőtér utasforgalma, ennek ellenére gyors tempóban folyik az új terminál építése.

A pozsonyi repülőtér - főleg Béccsel és Budapesttel összehasonlítva - nem tartozik a nagy légikikötők közé. Tavaly valamivel több, mint 1,7 millió utas fordult meg a repülőtéren, ez 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Amint azt Dana Madunická, a Stefanik repülőtér szóvivője a SITA hírügynökségnek nyilatkozta, a visszaesés alapvető okait a nemzetközi gazdasági válságban, a Nagy-Britanniában dolgozó szlovák állampolgárok tömeges hazatérésében és a SkyEurope Airlines fapados társaság csődjében kell keresni.

A repülőtér nemzetközi forgalma csaknem 21 százalékkal 1,59 millió utasra esett vissza. A legtöbben, csaknem 300 ezren a Pozsony - London útvonalon utaztak, valamivel több, mint 100 ezren repültek Milánóba és Kassára is.

A hazai személyszállítás 44 százalékkal csökkent éves szinten. A belső szlovákiai járatokat mindössze 108 ezer utazó vette igénybe.
A SkyEurope Airlines mellett a szintén fapados Seagle Air ment csődbe tavaly. Mindkét légitársaságnak a pozsonyi repülőtéren volt a bázisa, kiesésüket mindmáig nem sikerült pótolni.

Zdenek Schraml, a pozsonyi repülőtér ügyvezető igazgatója szerint 2009 a szlovákiai civil légi forgalom egyik legnehezebb éve volt. Megmutatkozott, hogy a szlovák légi közlekedés nagyon sebezhető és érzékeny minden gazdasági változásra.

A válság idején még jobban láthatóvá vált, hogy Pozsony és Szlovákia nem túlságosan vonzó célpontok a külföldiek szemében - nyilatkozta a pozsonyi repülőtér igazgatója.

A forgalom visszaesése ellenére folytatódik az új, modern utas-terminál építése, átadását még a nyári turistafőidény előtt tervezik. A korábbi, Mikulás Dzurinda vezette kormány külföldi tőkét akart bevonni a repülőtér korszerűsítésbe, ám Robert Fico kabinetje röviddel a választások után úgy döntött, hogy a főváros légikikötője állami tulajdonban marad és meghiúsította a bécsi repülőtérrel tervezett szorosabb együttműködést is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást