Harcok helyett a megnyerésre próbálnak átváltani Afganisztánban

Infostart
2010. január 28. 21:09
Londonban új afganisztáni stratégia megvitatására ült össze hetven ország küldöttsége. Az egynapos konferencián részt vevő magyar delegációt Balázs Péter külügyminiszter vezette.

 Az értekezlet összehívását Gordon Brown brit miniszterelnök kezdeményezte, és nyitóbeszédében azt mondotta, hogy másfél éven belül új helyzetet kell teremteni Afganisztánban, a tálib erőket meggyőzéssel kell leszerelni.

Jóllehet, a tálibok egyelőre azon az állásponton vannak, hogy addig nem bocsátkoznak semmiféle tárgyalásba, amig idegen erők küzdenek ellenük, a békés rendezés nem tűnik lehetetlennek. A harcosok megnyerését nem felső szinten kellene elkezdeni.

Így látja ezt a konferencián résztvevő afgán elnök, Hamid Karzai is, aki azt hangoztatta beszédében, hogy a tálibokban és más fegyveres csoportokban csalódott törzsi vezetőkkel lehetne erősíteni a kapcsolatokat és fokozottabb fejlesztési támogatást kellene biztosítani Afganisztán saját
fegyveres erőinek.

A tervek szerint a katonai csapatok létszámát 2010 októberéig 134 ezer főre, 2011 őszére 171 ezer főre növelnék, és ugyanebben az időszakban hasonló fejlesztést hajtanának végre az afgán rendőrségnél. Karzai elnök Szaúd-Arábia segítségét kérte ennek megvalósításához, egyben ígéretet tett az afganisztáni korrupció visszaszorítására.

Idén tavasszal nyolc év után először hívják össze a törzsek tanácsát, ott kerülhet sor bizonyos tálib vezetőkkel létrehozandó megállapodás megbeszélésére. Azt szeretnék elérni, hogy a tálib harcosok letegyék a fegyvert, és miután előbb amnesztiát kapnak, majd foglalkozást és rendszeres jövedelmet biztosítanak számukra, visszailleszkedjenek a társadalom normális keretei közé.

A londoni konferencia összehívása azért volt időszerű, mert az afganisztáni harci helyzet elmérgesedőben van.

A BBC afganisztáni tudósítója szerint a tálib harcosok megnyerésének terve jó elgondolás, de megvalósítása nem lesz könnyű. A tálib felső vezetés szándékai ugyanis kiismerhetetlenek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást