Nem kell a hitel a franciáknak

Infostart
2010. január 26. 12:35
Negyvenöt éve nem látott mértékben, 13,3 százalékkal esett vissza tavaly Franciaországban a fogyasztási hitelezés. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a francia fogyasztók 2009-ben 38 milliárd eurónyi, mai árfolyamon közel tízezer háromszáz milliárd forintnak megfelelő hitelt vettek fel, 5,5 milliárd euróval kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A pénzügyi szolgáltatók egyesülete által kiadott elemzésből kiderül, hogy a legnagyobb, közel 23 százalékos visszaesést a személyi hitelek terén mérték. Egyesek szerint ugyanakkor jó hír a sok rossz között, hogy az emberek egy része az utóbbi időben sokat kárhoztatott, kifejezetten drága és veszélyesnek tartott automatikusan megújítható hitelektől is elfordult: e téren a visszaesés meghaladja a 11 százalékot.

A hitelintézetek hangsúlyozzák: a rég nem látott jelenség alapvetően a háztartások óvatosságával és kevésbé a megnehezült hitelfeltételekkel magyarázható. A gazdasági elemzők egy része azonban úgy véli: tagadhatatlan, hogy a franciák tavaly a gazdasági válság miatt a korábbiakhoz képest lényegesen többet takarékoskodtak, a fogyasztási hitelezés visszaesésében azonban a pénzintézetek is hibásak, mert továbbra is túl drágán adják ezeket a termékeket.

A fentiek mellett a háztartási felszerelésekre felvett kölcsönök terén is drasztikus, 13 százalékot meghaladó csökkenést mértek, ami az elemzők szerint az ingatlanpiac visszaesésével áll közvetlen összefüggésben. A sorból csupán a kormány által erőteljesen támogatott autóvásárlások lógnak ki valamelyest, az e célra felvett hitelek volumene ugyanis csupán négy százalékkal esett vissza az előző évhez képest.

Hogy mindezek után idén mi várható? Azt valószínűleg senki sem tudja. A pénzügyi szolgáltatók egyesületének elemzői rendkívül óvatosan csak annyit nyilatkoztak, hogy 2010 "nagy ismeretlenje" a háztartások fogyasztásának a mértéke lesz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást