Franciaországban már éledezik az ingatlanpiac

Infostart
2010. január 22. 20:40
Éledezik a francia ingatlanpiac: decemberben a magánszemélyek közötti tranzakciók átlagosan 3,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, és ami még meglepőbb: a használt lakások ára tavaly november óta kismértékben ugyan, de ismét emelkedni kezdtek. Az Országos Ingatlanszövetség januári jelentése szerint az idei évet az ingatlanpiac lassú megélénkülése fogja jellemezni, és immár nem várhatók drasztikus ármozgások.

Ami az árakat illeti, az elmúlt két év kapcsán az elemzők úgy vélik, valójában "egészséges korrekció" ment végbe a piacon, 1997 és 2007 között ugyanis az ingatlanárak nem kevesebb, mint 130 százalékkal ugrottak meg. A 2008-ban, majd 2009-ben bekövetkezett 3,1, illetve 5 százalékos árcsökkenéssel az ingatlanárak valójában visszatértek a 2005-ös szintre - állapítja meg jelentésében az ingatlanszövetség.

A legpesszimistább elemzők által a válság elején megjósolt 25-40 százalékos árcsökkenés végül csak az eldugott, vidéki, nehezen megközelíthető településeken következett be, sőt, az elemzésekből az is kiderül, hogy a nagyvárosi luxusingatlanok árait a krízis gyakorlatilag nem érintette.

A konkrét tranzakciók terén a visszaesés persze lényegesen látványosabb: a statisztikák szerint a 2009-ben eladott lakások száma félmillióval volt alacsonyabb az előző, ugyancsak válságos évhez képest. A jelenséget az ingatlanszövetség részben a spekulációval magyarázza: a vásárlók az árak további csökkenésére, az eladók viszont a krízis végére vártak.

Bár mostanra kiderült, hogy nem várható további jelentős ármozgás, az ingatlanvásárlási hajlandóságot még mindig erősen korlátozzák a meglehetősen borús gazdasági kilátások, valamint a magas munkanélküliség. Pedig a francia bankok a 15 éves futamidejű ingatlanhiteleiket elképesztően jó kamat mellett, mindössze 3,8 százalékon kínálják, ami 2008 decemberéhez képest - amikor a pénzintézetek meghúzták a vészféket - közel 1,3 százalékos csökkenést jelent.

Az új lakások piacán még komolyabb fellendülés várható, az elemzésekből ugyanis az derül ki, hogy az ingatlanfejlesztők tevékenységének drasztikus visszaesése következtében 2010. elejére gyakorlatilag minden megépített lakhely elkelt, ami máris érzékelhető nyomást eredményez keresleti oldalon. A beruházók dolgát azonban nehezíti, hogy az elmúlt két évben a telekárak nem hogy csökkentek volna, hanem egyenesen emelkedtek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
S. Ráduly János tudósítása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást