Negyven százalékra kell emelni a női vezetők számát Franciaországban

Infostart
2010. január 21. 18:40
Hat évet adott a francia parlament a tőzsdén jegyzett cégeknek, illetve az állami vállalatoknak, hogy felügyelőbizottságaikban vagy más, nem operatív vezetői testületeikben a nők jelenlétének arányát 40 százalékosra emeljék. A képviselők által szerdán elfogadott "paritás törvény" végső változatában enyhébbé vált, mint azt benyújtói eredetileg tervezték.

A szöveget alkotó két kormánypárti politikus ugyanis a nők arányát 50 százalékos szinten írta volna elő, és azt a cégeknek öt éven belül kellett volna teljesíteniük. Az elfogadott változat szerint ugyanakkor az érintett társaságoknak a vezetőségükbe beválasztott nők arányát három éven belül 20 százalékra kell feltornászniuk, azoknak a vállalatoknak pedig, amelyek jelenleg egyetlen női felügyelőbizottsági vagy igazgatótanácsi taggal sem rendelkeznek, hat hónapon belül pótolniuk kell a hiányt.

A kvóták be nem tartása a törvény szerint a vezető testületekben történt kinevezések, sőt a meghozott határozatok automatikus érvénytelenítését vonja majd maga után. A szerdai szavazás külön érdekessége, hogy a határozatok felfüggesztéséről szóló szankciót a javaslattevők a kormány véleményével szembehelyezkedve, az ellenzéki szocialisták támogatásával fogadtatták el a parlamenttel.

A Fillon-kormány deklarált célja egyébként az, hogy hat éven belül Franciaországban is elérjék a norvég paritás szintet, ahol egy 2003-ban elfogadott törvénynek köszönhetően a nők aránya a tőzsdén jegyzett társaságok vezetésében mára eléri a 44 százalékot.

Bár évek óta beszélnek a kérdésről, Franciaországban a nők aránya jelenleg mindössze 10,5 százalékot tesz ki a tőzsdén jegyzett társaságok vezető testületeiben, és arányuk a leginkább "elnőiesedettnek" tartott vállalatokban, például a kozmetikumokat gyártó l'Orealnál sem haladja meg a 19 százalékot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást