A nyugdíjasok országa lesz Németország

Infostart
2010. január 20. 21:40
Németországban már régóta kongatják a vészharangot amiatt, hogy a társadalom öregedőben van. Fiatalításra van szükség, amiben a bevándorlás ösztönzése segíthetne, az annak törvényesítését szorgalmazóknak pedig újabb érvet szolgáltat az Európai Unió: egy most készült demográfiai felmérése szerint 2030-ra Németország a nyugdíjasok országa lesz.

Az EU megbízásából készült tanulmány szerint a népszaporulat legnagyobb mértékű visszaesése Németországban tapasztalható, a születések számának csökkenése pedig idővel hatványosan gyorsul ezért egyre több nyugdíjast kell mind kevesebb munkavállalónak eltartania.

Ezzel párhuzamos folyamat a vidék elnéptelenedése, illetve a falvak lakosságának elvándorlása a városokba.

A felmérésből kiderül az is, hogy az elvándorlás nyugati irányú, mert míg az egykori NDK vagy Magyarország keleti felének lakossága az következő két évtizedben 20 százalékkal csökken, Nagy-Britanniában, Írországban, vagy Belgiumban egyre többen fognak lakni.

A kimutatás alapján Nagy-Britanniában a népességnövekedés aránya 37, a második helyen szereplő Franciaországban pedig 19 százalékos lesz. Magyarországon viszont mintegy öt százalékkal csappan meg a lakosság létszáma 2030-ig.

Városokra lebontva a kelet-németországi Chemnitzben élhet majd a legtöbb nyugdíjas: két évtized múlva az ottaniaknak több mint 37 százaléka 65 évnél idősebb lesz.

A hamburgi vagy berlini kilátások ennél sokkal jobbak: mindkét városba állandó a bevándorlás. Hasonló okból került a lista élére London, ahol legfeljebb minden tizedik lakos lesz nyugdíjas 2030-ban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást