Haitin mindenki lő, akinek fegyvere van

Infostart
2010. január 19. 11:00
A sokáig elmaradt segély miatt időről-időre fellángol az erőszak a földrengés sújtotta Haiti fővárosában. Az emberek az összedőlt boltokat fosztogatják, de akadnak olyanok, akik másokat rabolnak ki. Az Egyesült Államok szerint további 3,5 ezer békefenntartóra lenne szükség.

A házakhoz, épületekhez hasonlóan a szociális ellátórendszer is összeomlott Haitin, és Port-au-Prince-nek vannak olyan kerületei, ahol a fegyver az úr. A földrengés nyomán közel négyezer rab szabadult ki a fővárosi börtönből - úgy, hogy néhány őrt is megöltek. A bandavezérek most ott folytatják, ahol elítélésük előtt abbahagyták, és ebben előnyükre van, hogy kevés a békefenntartó és a rendőr az utcákon.

Utóbbiak időről-időre próbálkoznak az elrettentéssel, és a kétségbeesett helyzetben szokatlan eszközökhöz folyamodnak. Az AP tudósítója tanúja volt, hogy egy rendőr hangosbeszélőn sürgette a lakosokat arra, hogy "öljék meg a bűnözőket, különben azok visszatérnek".

A bandatagok gyakran fegyverekkel veszik el másoktól az élelmet, vagy a fogyasztási cikkeket, amiket azok az összedőlt üzletek romjai alól kihúztak - kifosztva az éhezés miatt kényszerből fosztogatókat. Port-au-Prince-ben az egyik keresett cikk most a fogkrém, mert ha az ember bekeni vele az orrát, akkor az elnyomja a hullaszagot.

A Cité Soleil nyomornegyedben a túlélők egy része most azért hagyja el otthonát, mert megjelentek a bandavezérek. "Miközben mi embereket próbálunk kiásni a romok alól, ezek ránk akarnak támadni" - mondta egy rendőrfőnök. A negyedben három ember halt meg a kirobbant erőszakban és több nőt megerőszakoltak.

A Cité Soleilben általában járőröző brazil békefenntartók 18 katonája halt meg a földrengésben, és összedőlt főhadiszállásuk romjai alól a fosztogatók gyorsan elvitték a fegyvereket. A misszióvezető, helyettese és a rendőrfőnök halála mellett ez további csapás volt az ENSZ-erőkre. A rendőrök is sok embert vesztettek. Most, hogy a bűnözők felfegyverkeztek, még nehezebbé vált a rendfenntartás.

Helyi kommentátorok szerint a bandák kerülik majd, hogy szembeszálljanak az 1700 amerikai katonával és 2000 tengerészgyalogossal, akik megérkeztek Haitire. Amikor viszont azok elmennek, akkor akadályozni fogják az újjáépítést.

Több ezer lakos próbál elmenekülni a fővárosból az éhezés és az erőszak miatt, annak ellenére, hogy a sofőrök drasztikusan megemelték a jegyárakat. A távozók általában vidéki rokonaikhoz tartanak. Az egyik zsúfolt buszban öt órán át ültek az emberek, mire az elindult. A legtöbb lakos azt mondja, vissza akar térni, de hogy mikor, azt nem tudja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyarics Tamás külpolitikai szakértõ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást