Kinek van joga Allahot emlegetni?

Infostart
2010. január 11. 18:00
A maláj kormány továbbra is azt mondja, helyes döntés volt, hogy megtiltotta a nem muzulmán lakosok számára az "Allah" szó használatát. A névvita miatt sorozatban a kilencedik keresztény templom ellen történt támadás, ugyanis egy bíróság érvénytelenítette a kormány döntését.

Újabb templomot ért támadás Malajziában egy külföldről nézve nehezen követhető vita miatt. A döntő többségében muzulmán országban sok kisebbség, így vallási kisebbség is "Allah" néven emlegeti istent. Ezt azonban a kormány megtiltotta nekik, majd egy bírósági végzés feloldotta a tilalmat. Malajziában a többségi malájok mellett indiaiak és kínaiak élnek.

Pénteken támadások sorozata indult meg a keresztény templomok ellen. Az Allah nevet a Közel-Keleten és a világ legnépesebb muzulmán országában, Indonéziában is használják a keresztények. A belügyminisztérium vezető illetékese azonban azt mondta: a malájok mások, mint a többi muzulmán.

A vita azt követően mérgesedett el, hogy a Herald nevű helyi katolikus lap kampányolni kezdett azért, hogy maláj nyelvű kiadásában az Allah nevet használhassa. A malajziai keresztények évszázadok óta így emlegetik Istent. Közbeszólt azonban a politika: a kormánypárt, amely az ellenzéki Iszlám párttól akar szavazókat elhódítani, azt hangoztatja, hogy a szót csak a muzulmánok használhatják. Az érv az, hogy ha mások is így nevezhetik Istent, akkor az, úgymond, összezavarja a muzulmánokat, és arra bátoríthatja őket, hogy például kikeresztelkedjenek. A gyakorlat tiltott Malajziában.

A legfelsőbb bíróság a politikai nyomás ellenére a Herald javára döntött szilveszterkor. Ezt követően a hétvégén Molotov-koktélokat kezdtek dobálni és fekete festékkel kenték össze a templomokat, és több épületnek betörték az ablakát.

A legutóbbi támadás egy olyan templom ellen történt, ahol maláj nyelven tartják a miséket, Istent pedig Allah néven említik. A fenyegetés ellenére a hívők megjelentek a vasárnapi istentiszteleteken. A tilalmat forszírozó kormány közölte: nem tűri el a vallási kisebbségek elleni támadásokat.

Malajzia 28 millió lakosának közel egytizede keresztény. Az országban már korábban is voltak viták a többségi muzulmánok és a kínai és indiai származású lakosok között, akik attól tartanak, hogy túlságosan megerősödik az iszlám befolyása a mindennapi életben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást