eur:
393.89
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A marokkói só menti meg Németországot

A mínusz 10 fokot napközben is megközelítő hideg, a fagy és a jég súlyos fennakadásokat okoz Németországban is a közúti, a vasúti és a légi közlekedésben is. Az autópályákon egyre több a baleset, a vonatok pedig sokfelé a menetrendben rögzítettnél jóval ritkábban közlekednek. Több tengeri kikötő forgalmát csak jégtörők bevetésével tudják fenntartani, de a belvízi hajózásban is egyre több a fennakadás. A tartós hidegben megfagyott hajléktalanok száma már tíz felé emelkedett.

Németországban már hetek óta havazik és fagy, és noha korábban környezetvédelmi okra hivatkozva elvetették az utak sózását, jobb megoldás híján ismét visszatértek az eddig leginkább bevált módszerhez.

Az ipari sótartalék azonban gyorsan fogy, ezért a hatóságok már karácsony után megkongatták a vészharangot, figyelmeztetve a lakosságot, hogy ha a hőmérséklet továbbra is jóval fagypont alatti marad, akkor csak a főutakat fogják sózni.

Szerencsére Marokkóból váratlan segítség érkezett: a Tiwala nevű teherhajó, fedélzetén ötezer tonna ipari sóval befutott Hamburg kikötőjébe. Az üzlet mindkét fél számára előnyösnek ígérkezik, mert ugyan Marokkó étkezési sóként adta el a német közúti forgalom számára felmentésként érkezett árut, a közvélemény nagy megkönnyebbüléssel fogadta a hajó igencsak drága rakományát, mert így az elkövetkező hetekben is dacolni lehet a várható faggyal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×