eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Leárazáskor öltözködnek a francia férfiak

Megkezdődött Franciaországban az öt hétig tartó téli nagy kiárusítás. Az elemzők szerint a lakosság nagy része már hónapok óta készül az eseményre, melyen szokás szerint a legtöbben a márkás ruházati cikkek iránt érdeklődnek majd. Újdonság, hogy a vásárlók kétharmada nem kedvtelésből várt eddig a vásárlással, hanem a gazdasági válság kényszerítette erre.

A ruhakereskedők azt remélik, hogy az eladások öt százalékos visszaesésével járó, fekete évnek minősített 2009 után a kiárusítás alatt sikerül ellensúlyozniuk eddigi veszteségeiket. A legnagyobb áruházak már első naptól 40, 50, sőt 70 százalékos árleszállításokkal indítanak, és úgy vélik, a vásárlók idén is tömegesen megrohanják a boltokat. A párizsi patinás Printemps Haussmann áruház vezetője például szerdán 140 ezer látogatóra számít.

A siker azonban a drasztikus árleszállítások ellenére sem garantált, egyrészt mivel számos háztartás alaposan kiköltekezett karácsony előtt, másrészt, mert sok helyen a boltok éppen erre vagy az azt megelőző hetekre időzítették a törvény által tavaly év eleje óta lehetővé tett, úgynevezett "lebegő" kiárusításukat. Ez az időszak maximum két hétig tarthat, időpontja pedig - a törvényben rögzített öthetes téli, illetve nyári kiárusítás mellett - szabadon megválasztható.

Persze azért vannak biztató jelek is: az egyik piackutató cég szerint a vásárlók fele átlagosan 160 eurót, mai árfolyamon csaknem 43 ezer forintot készül elkölteni a kiárusítás alatt. Ráadásul idén a férfiak elszántabban indulnak bevásárolni: a megkérdezettek közel egyharmada arra készül, hogy lényegesen több új holmit vásárol, mint a tavalyi vásárkor.

A piackutatók szerint az idei akció egyik újdonsága az lesz, hogy nagyon sokan a meleg otthonukból fogják lebonyolítani vásárlásaikat. A felmérések szerint nem kevesebb, mint 16 millió fogyasztó készül arra, hogy az interneten keresztül szerzi be a leárazott portékákat, egyebek mellett azzal érvelve, hogy ily módon nem csupán az ilyenkor obligát tülekedést fogják elkerülni, de a különböző boltok által alkalmazott árakat is azonnal össze tudják hasonlítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×