Németország kételyei az afganisztáni jelenlét kapcsán

Infostart
2009. december 28. 18:22
Berlinben a külügyminiszter a jövő hónapra tervezetett nemzetközi Afganisztán-értekezlet bojkottálását helyezte kilátásba, ha azon a katonai jelenlét kérdése lesz a fő téma. Nyilatkozatát megelőzően a védelmi miniszter pedig síkra szállt amellett, hogy határozzák meg az Afganisztánba vezényelt német erők kivonásának időpontját.

Guido Westerwelle egy interjúban közölte, hogy csak akkor vesz részt a januárban esedékes nemzetközi Afganisztán-konferencián, ha azon a békés kibontakozást elősegítő politikai és gazdasági javaslatok is napirendre kerülnek. Mint a külügyminiszter fogalmazott, nem látja értelmét a találkozónak, ha ezen csupán a csapaterősítés ügyét vitatják meg.

Ez lényegében válasz Obama elnöknek is, mert az amerikai kormány a közelmúltban az Afganisztánba vezényelt német egységek létszámának emelését sürgette. Westerwelle az interjúban egészségesnek nevezte, hogy a németek fenntartással élnek a német hadsereg külföldi feladatvállalásával szemben.

Hasonló szellemben nyilatkozott a védelmi miniszter is, aki javasolta a kormánynak, hogy határozza meg az Afganisztánba vezényel német alakulatok hazarendelésének időpontját.

Karl-Theodor zu Guttenberg szerint pontosan meg kell határozni azt is, hogy mi az afganisztáni német jelenlét célja. A védelmi miniszter a számos polgári áldozatot követelő kunduzi incidenssel kapcsolatos ellentmondásos nyilatkozatai ellenére az egyik legnépszerűbb berlini politikus.

Noha a tavaly szeptemberi kunduzi légitámadás körüli vitában az ellenzék Guttenberg haladéktalan lemondását követelte, a lakosság elsöprő többsége a védelmi miniszter mellett foglal állást és a legfrissebb közvélemény-kutatás kimutatása szerint amíg esetleg be nem bizonyosodik, hogy Guttenberg szándékosan hazudott Kunduzzal kapcsolatban, addig töretlenül növekedni fog népszerűsége.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást