Jelentősen esett Németország exportja

Infostart
2009. december 28. 16:31
Berlinben a gyáriparosok országos szövetségének elnöke közölte, hogy a végéhez közeledő esztendőben a gazdasági élet gerincét alkotó kivitel 18 százalékkal esett vissza. Nyilatkozatában azonban utalt arra, hogy a legfrissebb adatok alapján mégis derűlátással ítéli meg a jövő év kilátásait.

A német export fellendülőben van, de a korábbi magas szint elérése még jó időbe telik - állapította meg Hans Peter Keitel. A gyáriparosok országos szövetségének elnöke nem titkolta, hogy a nemzetközi pénzügyi válság hatására 18 százalékkal csökkent a német gazdaság erősségének tekintett kivitel.

Hangsúlyozta viszont, hogy a közelmúlt kedvező adatai alapján derülátó, habár nem tartja valószínű, hogy a konjunktúra üteme 2014 előtt el tudja érni a válság előtti szintet. Fékező tényezőként említette Hans Peter Keitel az egyes országokban életbe léptetett burkolt protekcionista intézkedéseket a nemzetközi pénzpiacon mutatkozó bizonytalanságot, kiváltképpen pedig az euro erős árfolyamát.

Németország főleg az elektrotechnikai és vegyipari termékek, továbbá gépjárművek terén áll az élvonalban a kivitel terén. A konjunktúra élénkítése céljából a kormány a jövő évre nemrég újabb, közel 8 és fél milliárd eurós gazdaságösztönző tervet hagyott jóvá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást