eur:
394.14
usd:
365.25
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Szabadlábon a Baader-Meinhof csoport volt tagja

Németországban a legfelsőbb bíróság szabadon engedte az egykori szélsőbaloldali Baader-Meinhof csoport egyik volt tagját, Verena Beckert. Az 57 éves nő már letöltötte a korábban rá kiszabott életfogytiglani börtönbüntetését, de időközben további terhelő adatok kerültek napvilágra, ezért újabb vizsgálat indult ellene, amelynek során idén augusztusban őrizetbe vették. A legfelsőbb bíróság azzal indokolta döntését, hogy nem áll fenn a gyanúsított esetleges szökése.

A német nyomozószervek kezdettől fogva feltételezték, hogy a Vörös Hadsereg Frakció néven alakult szélsőbaloldali csoport egyik alapító tagja, Verena Becker is közreműködött Siegfried Buback főállamügyész 1977 nyarán történt meggyilkolásában. A gyanút bizonyítékkal nem tudták alátámasztani, de Beckert az államügyész elleni merénylet során a rendőrökkel vívott tűzpárbajt követően fegyverrel a kezében tartóztatták le.

Hatósági közeg elleni több rendbeli gyilkossági kísérlet miatt 1977-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd jó magaviselet miatt 1989-ben szabadon bocsátották. Időközben újabb terhelő adatokra derült fény, amelyekből arra lehet következtetni, hogy Verena Becker - ha nem is lőtt az államügyészre - de aktívan részt vett a merénylet előkészítésében. Ezért a legkorszerűbb technikai eszközök bevonásával újabb vizsgálat indult az 57 éves nő ellen.

Miután a hatóságok személyes feljegyzései között olyan iratra bukkantak, amelyben saját kézzel írt naplójában kétségét fejezte ki, hogy ismét elkövetné-e tettét, a nyomozószervek a gyanú alátámasztását vélték felfedezni, ezért idén augusztusban őrizetbe vették. A legfelsőbb bíróság viszont úgy vélte, hogy Beckert csak közvetett felelősség terhelheti az államügyész haláláért, ezért karácsony előtt elrendelte, hogy a nő szabadlábon várja az esetleges vádirat elkészültét, illetve ügyének tárgyalását.

A Vörös Hadsereg Frakció szélsőbaloldali diákmozgalomból alakult terrorista csoport volt, amely az állam elleni fegyveres akciókkal kívánta elérni a fennálló rendszer felbomlását. A csoport merényletei az állami szervek apparátusai, katonai intézmények köztük amerikai támaszpontok valamint vezető közéleti személyiség ellen irányultak. Történészek szerint 58 gyilkosságot követtek el, és a merényletekben ártatlan civilek is meghaltak. A csoport 1998-ban feloszlatta önmagát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×