A franciák karácsonyi vacsorája liba- vagy kacsamájból, illetve hideg tengeri herkentyűkből álló előétellel indul. Ez utóbbiak alatt hagyományosan nyers osztrigát, füstölt lazacot, langusztát és garnélarákot kell érteni, amit idén - az árcsökkenésnek köszönhetően - sok helyen a normál időben meglehetősen drága Szent Jakab kagyló egészít ki.
Mindehhez száraz fehér, burgundi bor dukál, de vannak, akik az édes, Bordeaux vidékéről származó Sauternes-re esküsznek. Ha Magyarországon francia módra, azaz tengeri herkentyűkkel kezdenénk a karácsonyi vacsoránkat, úgy kísérőként egy jó Somlói Rizlinget vagy egy 3 puttonyos Tokaji aszút érdemes kipróbálni.
Ha a franciák túl vannak az előételen, melynek elfogyasztása - tekintettel az osztrigával, illetve a garnélarákkal és a langusztával járó munkára - akár egy órát is igénybe vehet, a házigazda a hagyományos karácsonyi töltött pulykát tálalja fel. Hogy miért éppen pulykát? A hagyomány szerint azért, mert az amerikaiak is ezt eszik Hálaadás napkor - melyet egyébként november hónap utolsó csütörtökén ülnek meg, és amellyel arra emlékeznek, hogy az indiánok, rajtuk keresztül pedig maga Isten az 1600-as években megmentették őket az éhhaláltól. A gondolat tehát, hogy hálaadásként pulykát fogyasszanak, Franciaországban is meggyökerezett, ám az csaknem természetes módon a Megváltó születésének ünnepére tevődött át.
Azt nem tudni, hogy a pulyka megtöltése jelképez-e valamit, az mindenestre tény, hogy az állat belsejét a legkülönbözőbb finomságokkal, fügével, almával, aszalt szilvával, fekete áfonyával, dióval, sőt libamájjal töltik meg, köretként pedig főtt gesztenyét adnak hozzá. A pulykához általában száraz - burgundi, bordeaux-i vagy a déli országrészekből, mondjuk a Rhone völgyéből származó - testesebb vörösbort isznak, de vannak, akik azt mondják: a száraz fehér borokkal is érdemes próbálkozni.
A főételt követő sajtokhoz azonban csaknem elképzelhetetlen a fehér bor - a szabály ugyanis száraz, könnyedebb vörösbort ír elő, bár e téren is vannak újító szelleműek, akik nem riadnak vissza attól, hogy a tokaji aszúkat idéző, késői szüretelésű, édes, úgynevezett
szalmaborokkal próbálkozzanak, igaz, ez utóbbi művelet általában a márvány-, például a rokfort sajtokra korlátozódik.
A vacsora csúcspontját az olykor csillagszórók kíséretében felszolgált, fatörzset formázó sütemény képezi, melyet a legkülönbözőbb, marcipánból készült díszítéssel látnak el. A szokás állítólag egy régi rítusban gyökerezik: karácsony vigíliáján ugyanis a parasztok egy jól megtermett fatörzset helyeztek a kandallóra, vigyázva, hogy az minél lassabban égjen el. Egyes helyeken úgy tartották, hogy ha erre a parázsló fára bort öntenek, úgy a következő évi szőlőtermés kiváló lesz. Mindebből mára csak a piskótából készült, csokoládé vagy más krémmel, esetleg fagylalttal töltött és bevont sütemény maradt meg, amelyhez a franciák pezsgőt bontanak.
A kiadós, több óráig tartó vacsora végén gyümölcsöt szolgálnak fel, melyet kávé és gyógytea követ - ez utóbbiak már alapvetően az emésztés elősegítését szolgálják.