Észak-Amerikában is káoszt okozott a havazás

Infostart
2009. december 21. 18:18
Haláleseteket és közlekedési káoszt okozott Európában és Észak-Amerikában a hideg időjárás. Több repülőtér bezárt, járatokat töröltek, és több ezer ember ragadt Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő csatorna-alagútban.

Lengyelországban legkevesebb 15 ember megfagyott, Németországban -30 foknál is nagyobb hideget mértek. Brüsszelt úgy beborította a hóesés, hogy az aranyvasárnap ellenére üresek voltak az utcák.

Több országban légi járatokat töröltek és akadozva jártak a vonatok. Az egyik legsokkolóbb eset az volt, amikor több, mint 2000 ember ragadt 16 órára a Csalagútban.

Ausztriában két halálesetről számoltak be vasárnap. Zárva volt egy ideig a manchesteri reptér, Németországban a düsseldorfi, valamint Belgium három legnagyobb légikikötőjében is teljesen leállt a légiforgalom. London egyik kerületében a gázvezetékek hibája miatt többszáz otthonból eltűnt a fűtés, miközben szokatlanul fagyos volt az idő a brit fővárosban. A helyi önkormányzat elektromos fűtőtesteket és főzőlapokat osztogatott a lakosoknak, mert a gázszolgáltató nem tudta biztosra ígérni, hogy Karácsonyig helyre tudják állítani a szolgáltatást.

Közben az Egyesült Államok észak-keleti részét hatalmas hóesés borította be, bár híradások szerint az idő nem okozott olyan káoszt, mint amekkorára számítottak. Így is azonban öt ember bizonyíthatóan a rossz idő miatt halt meg közlekedési balesetekben, illetve a kiűlés miatt.

Egyes helyeken 60 centis hó esett, Virginia államban több száz autós akadt el az utakon, és több ezer ember maradt egy időre áram nélkül. A New York környéki Uptonban annyi hó esett, amennyit 1949 óta nem láttak. Magában a metropoliszban is rekordott döntött a hóesés, igaz csak hároméveset. Michael Bloomberg polgármester azzal próbálta jókedvre deríteni az embereket, hogy arra sürgette a lakosokat, és a városban ragadt turistákat: használják ki az időt, és nézzenek meg egy előadást a Broadway-n.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást