Gyengélkedik az euró

Infostart
2009. december 17. 11:46
A nemzetközi pénzpiacon gyengeségi roham lett úrrá az eurón. Még a hónap elején is a közös európai valuta árfolyama rekordmagasságot ért el, most viszont mélypontra süllyedt a dollárral szemben. Frankfurtban az Európai Központi Bank elnöksége azonban egyelőre nem tervez lépéseket az euró támogatására.

Nemrég a tőzsdén még másfél dollárt adtak egy euróért, ma viszont már 1 dollár 43 centtel jegyezték a közös európai valutát. Ez koratavasz óta a legalacsonyabb árfolyam.

Tőzsdei körök az euró meggyengülését az amerikai gazdaság fokozatos fellendülésére vezetik vissza.

Az Egyesült Államok központi jegybankja kedvezően ítélte meg a munkanélküliség alakulását, illetve a konjunktúra élénkülését és ezzel az indokkal nem változtatott a rendkívül alacsony központi kamatlábon, amit még az év elején nulla és negyed-százalék között határoztak meg.

Megfigyelők biztosra veszik, hogy az elkövetkező hetekben az amerikai központi jegybank nem fog változtatni a központi kamatlábon, hogy tovább serkentse a gazdasági élet fellendülését. Így nem véletlen, hogy a befektetők dollárba vetett bizalma ismét erősödött és az euró helyett megint az amerikai valutát helyezik előnybe.

Az Európai Központi Bank elnöksége Frankfurtban egyelőre nem tervezi az euró árfolyamának támogatását, mint ahogy azt sem, hogy változtasson a már jó ideje 1 százalékra csökkentett központi kamatlábon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást