Kormánymegbízott irányítja az antiszemitizmus elleni harcot

Infostart
2009. december 14. 12:45
A rasszizmus és az antiszemitizmus elleni harcot irányító prefektust nevez ki a francia belügyminiszter azt követően, hogy kiderült: az idei év első kilenc hónapjában az antiszemita jellegű cselekedetek száma gyakorlatilag megduplázódott az előző év azonos időszakához képest Franciaországban.

A hatóságok összesen 704 eseményt regisztráltak, ebből 123 esetben konkrét "akciókra", egyebek mellett személyek elleni támadásra, 581 alkalommal pedig különböző formájú fenyegetésekre, például verbális agresszióra, épületek megrongálására került sor.

Brice Hortefeux "a köztársaságot megmérgező jelenségnek" nevezte az antiszemitizmust vasárnap a zsidó cégvezetők és szakemberek egyesületének tagjai előtt tartott beszédében, és azt mondta, a napokon belül kinevezendő prefektus a belügyminisztériumon belül fog dolgozni, feladata pedig az lesz, hogy a rendőrkapitányságokkal egyeztetve az antiszemitizmus visszaszorításához, megelőzéséhez szükséges intézkedéseket meghatározza.

Franciaországban 2003 óta a rendőrség és a zsidó szervezetek párhuzamosan gyűjtik az antiszemita eseményekkel kapcsolatos adatokat, és azokat évente egyszer egyeztetik, a pontos statisztikai kimutatásokat pedig ezt követően állítják össze. 2008 első kilenc hónapjában összesen 350 zsidóellenes támadást regisztráltak, amiből 99 minősült konkrét akciónak. Az idén ez a szám több mint 24 százalékkal emelkedett, de a fenyegetések ennél is látványosabban, nem kevesebb, mint 101 százalékkal ugrottak meg.

A belügyminiszter szerint az emelkedés egy része egyértelműen a nemzetközi politikai eseményekhez, elsősorban az izraeli-palesztin helyzethez köthető, és hangsúlyozta: a kormány tovább folytatja azt az öt éve elindított programot, amely a Franciaország területén működő zsidó vallási és kulturális létesítmények biztonságának erősítését célozza. Az állam e célra eddig 15 millió eurót, mai árfolyamon több mint 4 milliárd forintot költött, amiből 161 zsinagógát, 107 felekezeti iskolát és 81 egyesületi székházat láttak el videokamerával és riasztóval.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást