Kártérítést fizet Berlin az afgán áldozatok hozzátartozóinak

Infostart
2009. december 8. 13:20
A német kormány hajlandó kártérítést fizetni azoknak az afgánoknak, akiknek a hozzátartozói szeptember elején életüket vesztették a Kunduz környékén végrehajtott légitámadásban - erősítette meg a berlini védelmi minisztérium szóvivője. Az ügy miatt a korábbi védelmi miniszter már lemondott.

A berlini kormány kész a megállapodásra az áldozatok ügyvédjével, de egyelőre nincs szó arról, hogy milyen összegű lesz az anyagi jóvátétel - közölte a védelmi minisztérium szóvivője, cáfolva ezzel azokat a jelentéseket, amelyek tudni vélték, hogy Németország hárommillió eurót bocsát annak a mintegy 150, jórészt polgári áldozat hozzátartozójának a rendelkezésére, akik az észak-afganisztáni Kunduz térségében végrehajtott német légitámadásban vesztették életüket.

A szóvivő reményét fejezte ki, hogy sikerül peren kívül megállapodni. Az áldozatok ügyvédje szintén úgy nyilatkozott, hogy mielőbbi megegyezésre törekszik, mégpedig úgy, hogy védencei számára Berlin rendszeres életjáradékot biztosít.

Mint emlékezetes, szeptember 4-én az Észak-Afganisztánba vezényelt német csapatok egyik ezredese a légierő beavatkozását kérte, miután a nyugati szövetségesektől ellopott benzintartályt a gyalogos katonák nem tudták visszaszerezni. A rajtaütésben közel 150-en haltak meg.

A történtek miatt az akkori védelmi miniszter időközben kivált a kormányból, a hadsereg főparancsnoka pedig lemondott tisztségéről.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást