A pszichológiai erőszak is bűncselekmény

Infostart
2009. november 27. 20:40
Jövő évtől bűncselekménynek minősül Franciaországban "a házasságon, párkapcsolaton belül elkövetett pszichológiai erőszak". A francia miniszterelnök azt ígérte, hogy az új tényállást, mellyel alapvetően a családon belül a nők ellen elkövetett erőszakot akarják visszaszorítani már jövőre bevezetik a büntetőtörvénykönyvbe. A nők elleni erőszak problémája egyébként annyira súlyosnak látszik, hogy azt a Fillon-kabinet a 2010-es év "nagy nemzeti ügyévé" tette.

"Nem maradhatunk tétlenül ezzel a csapással szemben, hiszen csak tavaly 157 nő vesztette életét a férjétől vagy az élettársától elszenvedett erőszak következtében" - mondta a francia miniszterelnök a kormány új elképzelését ismertetve. François Fillon szerint a tettlegességet általában pszichikai erőszak előzi meg, amely ugyan szemmel nem látható, de elképesztő pusztítást visz végbe az áldozat lelkében.

A nők ellen elkövetett erőszak 80 százaléka pszichológiai jellegű - nyilatkozta a kormány kezdeményezése kapcsán az egyik országos női szervezet vezetője, aki a törvénymódosítástól elsősorban a megelőzés hatékonyabbá válását reméli. A kormány által kidolgozandó szöveg nagy újdonságai közé tartozik egyébként az is, hogy az nem csak a házastársakra, hanem azokra is vonatkozik majd, akik regisztrált vagy még ezzel a formával sem rendelkező párkapcsolatban élnek.

A pszichológiai erőszak tényállása egyébként idén sorrendben a harmadik eszköz, amelyet a Fillon-kabinet kidolgozott a nőket sújtó erőszak megfékezésére. Az InfoRádióban korábban beszámoltunk arról, hogy az erőszakos férjeknek jövőtől karórához hasonló szerkezetet kell viselniük, melyek arra szolgálnak, hogy távol tartsák őket korábbi feleségüktől, élettársuktól.

Nem egészen egy hete pedig a belügyminisztérium "Sűrgősségi mobiltelefon" néven kísérleti programot indított el az egyik Párizzsal határos megyében. Ennek az a lényege, hogy húsz, a hatóságok szerint különösen veszélyeztetett helyzetben élő nőnek olyan telefonkészüléket osztanak ki, amely egyetlen gombnyomással riasztja a rendőrséget.

Hogy mindez mennyire lesz hatékony a nők elleni erőszak visszaszorítására, csak néhány év múlva derült ki. Abban egyelőre konszenzus van kialakulóban a szakemberek között, hogy egyedül a tiltás és a büntetés nem jelent megoldást. A francia családügyi államtitkár például már a férjeket távol tartó karkötők kapcsán úgy vélte, hogy az erőszakos, sokszor lelkileg sérült férfiaknak- a visszaesést elkerülendő - lehetővé kell tenni, hogy pszichológia kezelésen is részt vegyenek. A kormány mellett működő Szociális, gazdasági és környezeti bizottság egyik jelentésében pedig a bántalmazott nők fogadására alkalmas struktúrák hiányát kifogásolta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást