Hogyan lett Henry pária - nem játsszák újra a francia-ír meccset - videókkal

Infostart
2009. november 20. 11:48
Egyre nagyobb vitát kavar Franciaországban, hogy a fociválogatott Thierry Henry kezezésének köszönhetően nyert Írország ellen a szerdán Párizsban megtartott pótselejtezőn. A sportsajtó, de még a francia politikusok egy része is "szégyenről" beszél, amiért a válogatott végül "csalásnak" köszönhetően vehet részt a 2010-es foci vébén Dél-Afrikában, egy tornatanárokat tömörítő szakszervezet pedig egyenesen arra szólította fel a francia csapat edzőjét, hogy kérjen nyilvánosan bocsánatot, amiért "a moralitás semmibevételével" nyilatkozott az esetről.

A francia csapat kapitánya maga is elismerte: kézzel akadályozta meg, hogy a labda kimenjen az alapvonalnál, és így tudott a 103. percben gólpasszt adni William Gallasnak, aki a világbajnokságra helyet biztosító gólt belőtte.

Thierry Henry közvetlenül a mérkőzést követően azt mondta, a labda véletlenül pattant fel a kezére, sőt, a dagadó botrány láttán később azt is hozzátette, hogy a kezezés tényét a mérkőzés végén a bírónak is elismerte.

A szerda este óta a francia médiában megjelent fotók és videók azonban egészen mást mutatnak, és a szaksajtó szerint a francia csapatkapitány valójában szándékosan nyúlt a labdához, és azt egyszerűen maga elé helyezte. Az elemzők és a sportvilág képviselőinek jelentős részét különösen a játékosok, valamint edzőjük, Raymond Domenech reakciói háborították fel, azok ugyanis azt hangoztatják, hogy a válogatott elérte a célját, és ez a lényeg.

A bírálók viszont azt mondják, hogy a "cél szentesíti az eszközt" hozzáállás alapjaiban veri szét a játék etikáját és rendkívül rossz példát ad a szabályok követésére amúgy is egyre kevésbé hajlamos fiataloknak. A már említett sporttanárok szakszervezete mellett csütörtökön Roselyne Bachelot egészségügyi és sportminiszter is Raymond Domenech-hez fordult, és "normális" reagálásra szólította fel. A miniszter az egyik rádiónak nyilatkozva azt mondta, "gyáva megkönnyebbülést, ugyanakkor mélységes aggodalmat" érez amiatt, ahogyan a francia csapat továbbjutott a foci vébére.


Az utóbbi években rengeteget bírált Domenech azonban egyelőre hajthatatlan, és nem érti, hogy a közvélemény miért kezeli "bűnösként" csapatát. A kapitány szerint a lelátóról lehetetlen volt látni Henry kezezését, sőt ő maga sem látta, így nem csodálkozik, hogy azt a bíró sem vette észre. "Nem csalásról, hanem egy játék közbeni eseményről van szó" - hangsúlyozta a l'Express című hetilapnak adott nyilatkozatában, egyben csodálkozva azon a szerinte "túlzott moralizáláson", amellyel a kérdéshez viszonyulnak.

"Nem fogunk harakirit elkövetni csak azért, mert a bíró a mi javunkra tévedett" - fogalmazott Raymond Domenech, kárhoztatva a sportújságírók "kettős mércéjét". Az edző az argentin Maradonának az 1986-os foci vébén az angolok elleni kezezésére utalva azt mondta, "a fociban előfordulnak ilyen gesztusok, a baj az, hogy ha azt Maradona követi el, akkor fantasztikus megmozdulásnak minősül, ha Henry, akkor meg elítélendő".


A válogatottat természetesen nem csak bírálják, hanem védik is Franciaországban: több, a mérkőzésen jelen lévő egykori válogatott játékos is azon az állásponton van, hogy nem történt csalás, a kapu előtti kavarodásban ugyanis szerintük lehetetlen volt látni a kezezést, és azt ők maguk sem vették észre. Abban viszont gyakorlatilag mindenki egyetért, hogy szerda este az ír csapat lényegesen jobb volt a franciáknál, és abban is, hogy a jelenlegi együttessel aligha lehet világbajnokságot nyerni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást