Karbantartás miatt csak minden ötödik atomerőmű működik Franciaországban

Infostart
2009. november 18. 20:40
Huszonhét év után először szorult októberben áramimportra Franciaország. Az eset azért keltett megdöbbenést, mert az ország hagyományosan áramexportőrnek számít amiatt, hogy áramellátásának 75 százalékát atomerőművek biztosítják. Kiderült azonban, hogy az elmúlt hónapokban az 58 létesítményből mindössze 18 működött, a többi karbantartás alatt állt.

A várható problémákra a francia elektromos hálózatokat működtető társaság vezérigazgatója már korábban figyelmeztetett, aggasztónak tartva, hogy a hideg időszak beköszöntésekor csak minden ötödik atomerőmű működik. Dominique Maillard a jobboldali Le Figaro napilapnak nyilatkozva nem zárta ki, hogy nagy hideg esetén akár az áramfogyasztás korlátozását is el kell majd rendelni, megelőzendő, hogy az ország egy része sötétbe boruljon.

A szakember aggodalmát az októberi események igazolták: a múlt hónapban ugyanis Franciaországnak 458 gigawattórányi áramot kellett a közvetlen szomszédjaitól beszereznie. "Egy olyan lépés, amire 1982 óta nem volt példa" - szörnyülködnek a szakértők.

A francia elektromos művek, az EDF vezetése szerint az áramtermelési probléma jelentős részét az idén túl sokat sztrájkoló szakszervezetek okozták. A sorozatos munkabeszüntetések miatt ugyanis csúsztak a tervezett karbantartási munkálatok és késett az erőművek üzemanyaggal, vagyis urániummal való feltöltése is.

Az ügy persze nem írható kizárólag a szakszervezetek számlájára: az elmúlt hónapokban ugyanis a gőzgenerátorok meghibásodása miatt több létesítményt le kellett állítani, és javításuk jelenleg is folyamatban van. Mindezek következtében az 58 atomerőműből álló francia park a szokásosnál csaknem kilenc százalékkal kevesebb áramot termelt. Az EDF vezetése ugyanakkor hangsúlyozza: a jelzett nehézségek mellett az idei időjárási viszonyok sem kedveztek az áramtermelésnek, a francia vízierőművek környékén hullott kevés eső miatt a létesítmények termelése idén közel húsz százalékkal volt alacsonyabb a szokásosnál.

Az elektromos műveknél mindenesetre drasztikus változások várhatók, hétfőn foglalja el funkcióját ugyanis a cég új elnök-vezérigazgatója, aki a vállalati struktúra átalakítására készül. Henri Proglio a Les Echos gazdasági napilapnak adott interjúban elfogadhatatlannak nevezte, hogy évek óta csúszik a harmadik generációs atomerőművek felépítése - melyből egy Franciaországban, egy pedig Finnországban készül -, és egyebek mellett a cégtől korábban függetlenné vált Areva nevű atomenergia csoport újraintegrálását is tervbe vette.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást