Tüntetésekkel nyomatékosítják követeléseiket a német diákok

Infostart
2009. november 17. 19:21
Forró a hangulat a német egyetemeken: a diákok úgy érzik, betelt a pohár, így a tandíj és a egyetemi reform, továbbá az oktatási feltételek hiányosságai ellen csak látványos akciókkal tudnak eredményesen fellépni. Ma közel 20 német egyetemi városban a diákság az utcákra vonulva, zajos tüntetéseken adott hangot a követelésének.

Az elmúlt hetekben még a felsőoktatási intézményekre korlátozódott a diákság tiltakozó akciója: Münchentől Heidelbergig és Göttingentől Berlinig napokra megszállták az egyetemeket, de mivel úgy látták, hogy a fellépésnek nem volt meg a remélt eredménye, bejelentették, hogy utcai tüntetésekkel akarják ráirányítani a figyelmet a főiskolákon uralkodó állapotokra.

A diákság követelései között szerepel a nemrég bevezetett tandíj érvénytelenítése, annál is inkább, mert - mint megbízottaik hangsúlyozzák - a főiskolai rendszer önfenntartóvá tételét célzó intézkedések egyszerűen a tanulás kárára vannak: a tantermek túlzsúfoltak, kevés az előadó, emellett a kutatási lehetőségek is korlátozottak.

A tiltakozó akció további célpontja az egyetemi rendszer reformja, amelynek keretében ugyan lehetőség nyílik egyfajta gyorstalpaló diplomaszerzésre, azt azonban a vállalatok nagy része nem tekint megfelelő előképzésnek, ezért főleg azokat a diplomásokat részesíti előnyben, akik hosszabban tartó egyetemi képzésben részesültek.

A december elejéig tervezett diáktüntetések csúcspontját a résztvevők a tartományi művelődési miniszterek évi értekezletének végére szánják, amikor is a konferencia színhelyén több órás ülősztrájkkal akarják megakadályozni a miniszterek távozását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást