Osztogatás helyett fosztogatás Párizsban

Infostart
2009. november 16. 12:11
Zavargás tört ki Párizsban, az Eiffel-torony környékén azt követően, hogy egy cég lefújta a hetekkel korábban beharangozott, reklámozási célokat szolgáló utcai pénzosztási akcióját. A tetten ért rendbontókat hétfőn gyorsított eljárás keretében állítják bíróság elé, de a hatóságok várhatóan az amerikai mintát követő, egy internetes portál népszerűsítését célzó esemény szervezői ellen is eljárást indítanak.

A Rentabiliweb nevű, amúgy belgiumi székhelyű cég közel egy hónapja jelentette be, hogy november 14-én kis piros bugyellárisokban reklámanyagot és készpénzt fognak az Eiffel-torony közelében osztogatni, mellyel az a céljuk, hogy ismertebbé tegyék Franciaországban az internetes vásárlásokhoz kapcsolódó pénzügyi műveletekre szakosodott Mailorama.fr nevű portáljukat. A cégvezetés által megbízott reklámügynökség képviselői ötezer csomagban százezer eurót, mai árfolyamon közel 27 millió forintot készültek kiosztani.

A meghökkentő esemény megtartását a rendőrség és a párizsi prefektúra illetékesei egyaránt kockázatosnak tartották, de a kezdeményezők fittyet hánytak a hatósági figyelmeztetésekre. Azoknak pedig, akik a jogszabályokra hivatkozva akarták lefújatni az akciót - a kereskedelmi törvény ugyanis tiltja a nyilvános pénzosztást -, a szervezők azt válaszolták, hogy adományozásról van szó, melyért nem várnak ellentételezést.

A kifejezetten nagy médiafigyelem, valamint a kezdeményezést kísérő polémia megtette a hatását, és a jelzett napon és helyen többezres tömeg gyűlt össze a pénzesőre várva. A látványtól azonban a belga tulajdonos teljesen megijedt, és mivel lehetetlennek érezte a környék rendjének a szavatolását, amellyel egyébként mindössze tucatnyi biztonsági személyt bízott meg, egyszerűen lefújta az akciót.

A hírre a csalódott tömeg egy része törni-zúzni kezdte a közelben található kirakatokat, megdobálta az arra járó autókat, majd nekiesett a kivezényelt rendőröknek, akik csak több órás erőfeszítés után tudták a rendet helyreállítani.

Ha a pénzosztás beharangozása, majd lefújása, az így kirobbantott zavargások, valamint az azt kísérő médiafigyelem is a reklámkampány része volt, úgy a belga cég által megbízott ügynökség kitűnően végezte a munkáját. A végszámla azonban a vártnál lényegesen borsosabb lesz: a lakossági felháborodást érzékelve az érintett kerület polgármestere, aki nem más, mint az egyik legnépszerűbb francia politikusnak számító Rachida Dati korábbi igazságügyminiszter, azt kérte ugyanis Párizs főpolgármesterétől, hogy haladéktalanul tegyen feljelentést a szervező cég ellen.

De a rendőrség e feljelentéstől függetlenül is eljárást indít a kezdeményezők ellen minimum a biztonsági előírások be nem tartása miatt. És az eddigi nyilatkozatok alapján az máris borítékolható, hogy nem bánnak majd kesztyűs kézzel velük. A párizsi rendbontásra ugyanis egy olyan időszakban került sor, amikor kifejezetten puskaporosnak nevezhető a légkör Franciaországban: a nagyvárosok bűnözés és munkanélküliség súlytotta negyedeiben például néha elég egy egyszerű rendőri igazoltatás, hogy zavargások törjenek ki.

Sőt, néha még közvetlen okra sincs szükség: a nyolcázezres Marseille-ben és a közel kétmilliós Lyonban fiatalok százai azért gyújtogattak a hétvégén, mert Algéria focicsapata kikapott az egyiptomi válogatottól a focivébé selejtezőn.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást