Külföldre szökhetett a milliókkal a pénzszállító sofőrje

Infostart
2009. november 10. 18:40
Megtalálták annak a 11,6 millió eurónak (mai árfolyamon több mint 3 milliárd forintnak) a nagy részét, amelyet a múlt héten lopott el egy pénzszállító furgon sofőrje Lyon városában. Amint arról az InfoRádióban beszámoltunk, a Loomis svéd pénzszállító cég egyik, amúgy kelet-európai származású alkalmazottja csütörtökön oldott kereket a francia jegybank pénzszállítmányával, kihasználva az alkalmat, hogy két kollégája rövid időre kiszállt a furgonból.

Az üres járművet a rendőrség viszonylag hamar megtalálta, és szemtanúk segítségével a helyszíntől nem messze még aznap rábukkantak a fehér színű Renault Kangoo gépkocsira is, amelyben a tolvaj zsákmánya nagy részét elrejtette. A megtalált összeg 9,1 millió euróra (közel 2,5 milliárd forintra) rúg.

A Toni Musulin nevű elkövetőt most a schengeni határokon belül, Európa-szerte keresi a rendőrség, a francia hatóságok pedig azt máris kiderítették, hogy a svéd pénzszállító cégnél tíz éve dolgozó, nőtlen és büntetlen előéletű férfi alaposan felkészült a bűncselekményre. Néhány hónapja felmondta korábban bérelt lakását, melyet teljesen kiürített, bankszámláit bezárta, a pénzt rejtő gépkocsit pedig hamis név alatt, de ugyancsak ő bérelte, akárcsak a garázst, ahol az autót megtalálták.

Bár kollégái azt mondták, mogorva, zárkózott természetű embernek ismerték meg az elkövetőt, aki az utóbbi hónapokban nyíltan panaszkodott alacsony fizetése miatt, a nyomozás során kiderült, hogy bankszámláin 230 ezer eurót, közel 63 millió forintot gyűjtött össze, és különösen szerette a luxusautókat. Tavaly például egy Ferrarija volt, amelyet állítólag elloptak tőle.

A nyomozást vezető lyoni ügyész az eddigi eredményeket ismertetve azt mondta, a rabló valószínűleg egyedül, tettestársak nélkül hajtotta végre az akciót. A rendőrök a pénzt rejtegető gépkocsi megtalálása után csapdát állítottak fel a helyszínen, feltételezve, hogy a férfi visszatér az összegért - annál is inkább, mivel a garázs bérleti díját december 31-ig fizette ki -, ám a hír kiszivárgott, így kénytelenek voltak más taktikát alkalmazni.

A nyomozók immár egyre inkább úgy vélik, hogy a magához vett 2,5 millió euróval külföldre szökött - a svájci vagy az olasz határ Lyonból kevesebb, mint két óra alatt elérhető -, ezért az Interpol 185 országra kiterjedő elfogatóparancsot bocsátott ki ellene.

Az ügy kapcsán egyébként vita bontakozott ki a pénzszállítás állami felügyeletének hatékonyságáról, a szakma - egyelőre íratlan - szabályai szerint ugyanis egy furgonban egyszerre csak ötmillió eurót lehet szállítani, azt is rendőri kíséret mellett. Márpedig a lyoni eset arra világít rá, hogy a pénzszállító cégek fittyet hánynak ezekre az előírásokra. A Loomis alkalmazottai például nemcsak e két szabály megsértésével, hanem azzal is hibáztak, hogy megálltak az autóval, és kiszálltak belőle.

A francia belügyminiszter mindenesetre a rablást követően szigorúbb felügyeletet és a pénzszállításban dolgozó személyzet alaposabb ellenőrzését helyezte kilátásba. Az ügy meghökkentő mellékfejleménye ugyanakkor az, hogy számos francia internauta kifejezett szimpátiával reagált a rablásra, és az elkövetőt több fórumon valóságos hősként ünneplik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást