Nem hagyják magukat az Opel alkalmazottai

Infostart
2009. november 6. 12:45
Tovább borzolja a kedélyeket Berlinben és a cég négy németországi telephelyén az amerikai General Motors döntése, amely szerint mégsem válik meg az Opel autógyártól. Az alkalmazottak határozott célja meghiúsítani a detroiti központ "áramvonalasító" terveit.

Az Opel bochumi gyárában a dolgozók minden alkalommal az akár ezer embert is befogadó négyes csarnokban szoktak összegyűlni, ha a cég jövőjét fenyegető hírek terjednek el. A déli műszakváltás idején tegnap is ezernél többen szorongtak a csarnokban, hogy meghallgassák Jürgen Rüttgers tartományi miniszterelnök beszédét.

A kereszténydemokrata politikus egyszerűen könyörtelennek és elfogadhatatlannak nevezte a General Motors döntését, és arra szólította fel az Opel dolgozóit, hogy ne engedjenek az igazgató tanács nyomásának.

Hasonló szellemű beszédet intézett az Opel rüsselsheimi központjának alkalmazottaihoz a hesszeni tartományi kormányfő, az ugyancsak kereszténypárti Roland Koch, aki leszögezte, hogy Berlinből csak akkor kap zöld fényt a General Motors, ha nem valósítja meg a kilátásba helyezett nagyszabású elbocsátást az Opel németországi telephelyein.

Ez utalást volt az új pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble azon nyilatkozatára, amelyben bizonyos feltételek mellett hitelek folyósítását említette az autógyár támogatására.

Az Opel ügyében a kancellár is szót emelt az amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében, a washingtoni bemutatkozó látogatáson tartózkodó külügyminiszter, Guido Westerwelle pedig arra kérte amerikai kollégáját, Hillary Clintont, hogy vesse latba tekintélyét az Opel alkalmazottainak megmentése érdekében.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást