Belgrád alaposan megnyirbálta a vajdasági alkotmányjavaslatot

Infostart
2009. november 3. 19:40
A Vajdaságnak várhatóan nem lesz fővárosa és kormánya a jövőben, viszont regionális nemzetközi szerződéseket írhat alá és képviseletet nyithat Brüsszelben az új alkotmányjavaslat szerint.

Amit a Milosevics-rezsim és a szerb radikális párt annak idején szinte egyik napról a másikra megszüntetett a Vajdaság autonómiáját illetően, a rendszerváltás utáni demokratikus államvezetés kilenc év alatt sem tudta helyreállítani. A szerb kormány már több mint egy éve fiókban tartja a Vajdaság új alapokmányának javaslatát, amely úgy-ahogy igyekszik visszaállítani az autonóm jogokat.

A szerb kabinet a napokban, a parlament pedig a jövő héten mond véleményt a Vajdaság új alkotmányáról. A Belgrád által átdolgozott javaslatból kitűnik, hogy a szerb vezetés kezében tartja a Vajdaság irányítását és ellenőrzését.

Az biztos, hogy a szocialista rendszerrel ellentétben nem létesült tudományos és művészeti akadémia, Újvidék nem a Vajdaság fővárosa, hanem székhelye lesz, és kormány helyett végrehajtó tanács működik majd.

Szerbia nem hagyta jóvá, hogy a Vajdaságnak önálló tartományi közszolgálati rádió és televíziós intézménye legyen, mert ez Belgrád hatáskörébe tartozik.

Bizonyos eredmény, hogy a Vajdaság köthet majd regionális nemzetközi szerződéseket és képviseletet nyithat Brüsszelben, illetve más központokban.

A vajdasági politikus elégedetlenek a javaslattal, ám Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője a szerb parlamentben mégis jelezte, a Belgrád által módosított javaslatra fognak szavazni, amely nem ideális, de nem akarják, hogy a párt akadályozza meg az elfogadását.

Hanganyag: Nagy Nándor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást