Angela Merkel Konrad Adenauer nyomdokában

Infostart
2009. november 3. 10:30
A választásokat és a kormányalakítási tárgyalásokat követően ismét lendületbe jött a német diplomácia. A kancellár ma az amerikai törvényhozás két házának együttes ülésén mond beszédet, külügyminisztere pedig Párizsból Brüsszelbe utazik, ahol bemutatkozó látogatást tesz a NATO központjában.

Angela Merkel kétnapos látogatásra Washingtonba érkezett, ahol tanácskozik Barack Obama elnökkel és beszédet mond a kongresszus két háza előtt. Ez olyan diplomáciai megtiszteltetés, melyben korábbi német kancellárok közül csupán Konrad Adenauernek volt része 1957-ben.

Merkel beszédét a német tévé egyenes adásban közvetíti. Ebből várhatóan fontos következtetéseket lehet majd levonni az új német kormány külpolitika terveire vonatkozóan, különös tekintettel Afganisztánra, Iránra és a klímaváltozás elleni harcra.

Ezen túl - a berlini fal leomlásának 20. évfordulója alkalmából - Angela Merkel köszönetet mond az Egyesült Államoknak Németország újraegyesülésének megvalósításához nyújtott feltétlen támogatásáért. Jól értesült források szerint Obama elnöknél szót emel majd annak érdekében, hogy az amerikai ipar tegyen többet a környezet védelmében.

Azonban nemcsak a kancellár, hanem külügyminisztere is élénk diplomáciai tevékenységet folytat. Guido Westerwelle Varsó, majd Hága után Párizsban járt, ahol Bernard Kouchner francia külügyminiszterrel tovább erősítette a két ország közti szoros együttműködést.

Mint a megbeszélést követő sajtóértekezleten mindketten hangoztatták, az Európai Unión belül továbbra is olajozottan működik a francia-német tengely. Az új német külügyminiszter azonban törekszik arra is, hogy ebbe a még Joschka Fischer idején szorosra font együttműködésbe bevonja a kisebb uniós országokat is, ezért is járt Párizs előtt Hágában, ma pedig Brüsszelben, ahol persze nemcsak belga kollégájával folytat eszmecserét, hanem bemutatkozó látogatást tesz a NATO központjában is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást