A ChatGPT-t is tulajdonló cég az Amazon Web Services (AWS) felhőszolgáltatásait használja majd mesterséges intelligenciával összefüggő fejlesztéseihez – írja a Reuters alapján a Telex.
Hogy ez mekkora összeg? A Nemzetközi Valutaalap becslése alapján várhatóan ekkora lesz idén Izland teljes GDP-je.
Ez az első nagy bejelentett üzlet azután, hogy az OpenAI-t október végén átszervezték, amivel nagyobb pénzügyi és működési szabadsága lett. A cég korábban nonprofit kutatószervezetként működött, mostanra lehetővé vált, hogy több milliárd dollárnyi befektetést vonjon be a cégbe, és a közeljövőben a tőzsdére is bevezethetik a vállalatot.
A megállapodáson keresztül az OpenAI több százezer Nvidia csipet kap, hogy új MI-modelleket képezzen és futtasson. Az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman szerint a cég 1,4 billió dollárt (470 500 milliárd forintot) tervez fordítani a számítási kapacitás kiépítésére. Ez körülbelül 30 gigawatt energiát jelent, ami 25 millió amerikai otthon energiaigényének felel meg.
OpenAI már most használja az AWS-t, a teljes kapacitás 2026 végére válik elérhetővé. A cég más szolgáltatókkal is szerződött az utóbbi időben, például a Google-lel és az Oracle-lel, és 250 milliárd dollár értékben vásárol az Microsoft Azure-tól is felhőszolgáltatásokat.
Az Amazon részvényei hétfőn minden idők legmagasabb szintjét érték el, és a vállalat piaci értéke közel 140 milliárd dollárral nőtt.