Az idei, szélsőségesen aszályos nyár önmagában nem indított el ilyen „pillangóhatást”, hiszen már egy évek óta tartó folyamatba illeszkedett – mondta az InfoRádió műsorában Schaffhauser Tibor –, az utóbbi években ugyanis rendszeressé váltak a hasonló időjárási szélsőségek. Az idei nyár jelentősége inkább abban rejlett, hogy ismét ráirányította a figyelmet a klímaváltozás összetett problémájára és annak rendszerszintű kezelésére. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy
2022 és 2025 között az éghajlati károkból eredő gazdasági veszteségek már megközelítették a 200 milliárd eurót, ami éves átlagban 50 milliárd eurós veszteséget jelent.
Ha nem történik érdemi, rendszerszintű beavatkozás, ez az összeg a jövőben exponenciálisan növekedhet – tette hozzá.
Mint mondta, a különböző rendszerekben bekövetkező negatív hatások nem maradnak elszigeteltek: továbbgyűrűzhetnek, és a lakosság, a vállalkozások, valamint az infrastruktúra működésére is kihatnak. A vízkészletek szűkülése például összefügg a kritikus infrastruktúrák sérülékenységével, a földhasználati konfliktusokkal és a biodiverzitás csökkenésével is. Éppen ezért a klímaváltozáshoz hasonló összetett problémákat több szempontból, rendszerszinten kell kezelni – magyarázta a Green Policy Center társalapítója.
A mezőgazdaságban bekövetkező súlyos aszályok hatásai például nem korlátozódnak egyetlen évre, hanem akár több éven keresztül is éreztethetik hatásukat a gazdaságban; Schaffhauser Tibor egy nemrégiben publikált olasz kutatásra hívta fel a figyelmet, miszerint egy komoly aszály negatív gazdasági következményei akár hat évig is elhúzódhatnak. A károk ugyanis tovagyűrűzhetnek: megjelenhetnek az élelmiszerárak emelkedésében, a beruházások elmaradásában, és más gazdasági ágazatokat, például az építőipart is érinthetik. Ha ugyanis a mezőgazdaságban visszaesnek a befektetések, annak más szektorokban is érezhető következményei lehetnek – ismertette.
Schaffhauser Tibor
üdvözlendőnek nevezte az Európai Bizottság új keretrendszerét, mert az egy egységes európai felkészüléshez teremt alapot.
Az Európai Klímatudományi Tanácsadó Testület ajánlására épülő rendszer egyértelmű éghajlati forgatókönyveket határoz meg: az iparosodás előtti szinthez képest 2030-ra 1,5, 2050-re 2, 2100-ra pedig 3 Celsius-fokos globális felmelegedéssel kell számolniuk a befektetőknek, az ipari szereplőknek és a tervezőknek. Ez közös kiindulópontot biztosít az infrastruktúra és a különböző gazdasági-társadalmi rendszerek felkészítéséhez, valamint az épületek tervezéséhez, így az országoknak nem egymástól eltérő nemzeti vagy regionális forgatókönyvek alapján kell kialakítaniuk alkalmazkodási stratégiáikat, hanem lesz egy közös európai pálya – mondta.
Ismertetése szerint a keretrendszer számos részletét a következő időszakban dolgozzák ki. A Bizottság tervezi a katasztrófákra való felkészülést segítő PreparEU tanácsadó csoport létrehozását, amely a nemzeti kormányok munkáját támogatná, továbbá az éghajlatváltozásnak leginkább kitett száz európai térség azonosítását és egy uniós stratégiai éghajlati rezilienciaterv kidolgozását 2028-ra. Emellett minden tagállamnak saját rezilienciatervet is kell készítenie. A gyakorlati alkalmazkodást több uniós eszköz is segíti: az Európai Klímatérkép az éghajlati veszélyeket szemlélteti, a Klímareziliencia-eszközök Navigátora a megfelelő alkalmazkodási megoldások kiválasztását támogatja, a Megoldások Felfedezője pedig már kipróbált gyakorlatokat mutat be – sorolta a klímapolitikai tanácsadó.
Schaffhauser Tibor szerint tehát a keretrendszer nem csupán egy újabb jogszabály, hanem konkrét támpontokat és gyakorlati eszközöket is kínál a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás megtervezéséhez és megvalósításához.
A cikk alapjául szolgáló interjút Németh Andrea készítette.