Tovább élesedik az űrverseny az Egyesült Államok és Kína között: Peking most először tett közzé részletes ütemtervet a Hold meghódítására, és a tervek szerint három éven belül embert küldene az égitestre.
A program első lépéseként személyzet nélküli teszteket hajtanának végre.
- 2027 elején a Long March 10A rakétával indítanák útnak a Mengcsou űrhajót, majd
- 2028-ban a Lanjüe holdkomppal végeznének tesztrepülést a Hold körül, amelynek során a leszállást és az újbóli felemelkedést is kipróbálnák – írta a Gizmodo a kínai Global Times beszámolója alapján.
A tervek szerint 2029-ben a két űreszköz a Hold körüli pályán kapcsolódna össze, ami megnyithatná az utat az emberes küldetés előtt.
A háromfős legénységből két tajkonauta szállna le a felszínre, ahol három napot töltenének, és mindennap végrehajtanának űrsétát.
A részletes menetrend azért is jelentős, mert Kína korábban csak hozzávetőleges határidőket közölt holdprogramjáról. Az Egyesült Államok szintén 2028-ra tervezi az újabb emberes holdraszállást, így a két ország közötti verseny a következő években tovább fokozódhat. A NASA határidőinek tarthatósága ugyanakkor egyelőre kérdéses – számolt be a hvg.hu.