A Microsoft minden hónap második keddjén adja ki a támogatott Windows operációs rendszerek biztonsági javítócsomagját, és ezúttal ipari mennyiségben hajtott végre helyreállításokat – írja a hvg.hu a Bleeping Computer cikke alapján.
Havonta kétszer általában 60-150 biztonsági rést foltoz be a cég, ezen a héten azonban 200 hibát hárított el. A rosszindulatú felek még egyik hibát sem használták ki, vagyis a Microsoft még azelőtt tudta javítani azokat, hogy a kiberbűnözők rászálltak volna az eszközökre.
A beszámoló szerint a biztonsági rések közül három úgynevezett nulladik napi (zero-day) sebezhetőség volt, azaz már a támadók is tudtak róluk. Volt még 33 kritikus besorolású sérülékenység is, amelyek közül 28 távoli kódfuttatást tett lehetővé, négy pedig jogosultságemeléssel könnyíthette volna meg a hackerek dolgát.
A frissítéseket egyébként a Gépház – Windows Update menüpontban lehet letölteni és telepíteni, majd újra kell indítani a rendszert.