Folytatja az elmúlt évtizedben megszokottá tett kényszerítőzését a Microsoft, bejelentése szerint a következő időszakban minden olyan Windows 11 Home és Windows 11 Pro rendszert futtató számítógépre „fel fogja erőszakolni” az operációs rendszer 25H2 változatát, amelyek nem állnak céges felügyelet alatt – számolt be az Origo.
A cég azzal érvel, hogy a frissítésre kerülő számítógépek az előző Windows 11 24H2 főverziót futtatják, ennek a támogatása 2026. október 13-án véget ér, onnantól nem készít biztonsági és funkcionális javításokat hozzá. Emiatt a következő fél évben minden érintett PC-t átállít majd a tavaly ősszel kiadott, jelenleg éppen legújabb 25H2 kiadásra, hogy ne maradjanak támogatás nélkül.
A jelenlegi Windowsuk titokban már megkapta a 25H2 változat összes újítását, így csak aktiválni kell azokat egy pillanatok alatt települő, apró méretű frissítéssel. Tehát nem lesz az, hogy kiesik plusz fél órára a számítógép, mert nagy frissítést telepítget a Windows – olvasható.
A másik jó hír, hogy a számítógépezők talán észre sem vesznek semmit az egészből, annyira kevés tényleges újdonságot hozott a tavaly őszi Windows 11. Ezzel összefüggésben az sem túl valószínű, hogy problémát okozna az újabb főverzióra való átállás.
Bár kézileg halogatható a frissítés, ez viszont a jelenleg használt Windows 11-hez kiadott biztonsági frissítéseket is érinti, így komoly megfontolást igényel, hogy érdemes-e ilyet tenni.