Az intézmény bejegyzése szerint ebben nincs semmi meglepő, hiszen egy középkori temető területén folyt a munka, az érdekességet az jelentette, hogy a váz törzsén egy nagy méretű betontömb feküdt úgy, mintha az elhunytat bebetonozták volna.
Az előkerült sírt kibontatták, dokumentálták a szakma szabályainak megfelelően és sajnos egyértelművé vált, hogy a beton és az alatta levő modern beásás elpusztította a váz jelentős részét. Persze ilyen helyzettel is többször találkoztak már, de mégis csak elindult az ötletelés, hogy mikor is történhetett ez – írják.
„A nap vége felé, amikor már kezdtük felszedni a vázat, a szomszédban lakó úr is kijött megnézni mit »turkálnak« itt már megint a régészek és akkor hangzott el az a mondat, amit viszont nem gyakran hallunk: »én ezt a csontvázat láttam már«.” Mint kiderült, a 90-es évek elején, amikor a telefont kötötték be a településre, megbolygatták a temetkezést, de a múzeumot nem értesítették a történtekről. Így került rá a méretes betontömb az egyébként feltehetően késő középkori maradványokra.
(Nyitóképünk illusztráció.)