Nyitókép: 3DSculptor/Getty Images

Furcsa indok miatt maradt el egy tervezett űrséta

Infostart
2024. június 14. 15:14
A csütörtökre tervezett űrsétát egy, a szkafandert érintő "kényelmetlenség" miatt nem került rá sor. Azt nem tudni, hogy ez hatással lesz-e az ISS-hez dokkolt Boeing Starliner visszaindulására.

Elhalasztották a NASA két asztronautájának június 13-ra ütemezett űrsétáját a Nemzetközi Űrállomáson - írja a Space.com híradása alapján a HVG.

Tracy Dyson és Matt Dominick űrhajósok csütörtök reggel végezték volna el az űrsétát, már el is kezdték felvenni a kilépéshez szükséges szkafandert, amikor a NASA bejelentette a halasztást. Ez körülbelül egy órával a légzsilipből való tervezett kilépés előtt történt.

Az amerikai űrügynökség már az élő közvetítést is elkezdte, és

először csak annyit közöltek, hogy nem lesz űrséta, később annyival bővítették ezt, hogy a szkafandert érintő "kényelmetlenség" miatt kezdeményezték a halasztást.

Azt nem fejtették ki, hogy ez pontosan mit is jelent, illetve, hogy melyik asztronautát érintette a probléma.

A portál megjegyzi, egyelőre nem ismert, hogy az ISS-hez június 5-én dokkolt Boeing Starliner visszaindulását befolyásolhatja-e az űrséta halasztása. Mint írják, az űrhajóval kapcsolatos hibák mellett ugyanis az űrsétával kapcsolatos előkészületek miatt is tolódott a visszaindulás dátuma június 18-ra - eredetileg a dokkolás után egy héttel kellett volna visszatérnie a Starlinernek.