Nyitókép: galitskaya/Getty Images

Nékám Kristóf: két ok miatt jelentősen nőhet az allergiások száma

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2024. február 19. 07:35
Már most magas a pollenterhelés az egész országban – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. Nékám Kristóf allergológus szerint ha az időjárás továbbra is enyhe marad, még több növény pollenszórása kezdődhet meg, így a megszokottnál több ember küzdhet szénanáthás tünetekkel, de nagyobb eséllyel jelentkezik majd az allergia olyanoknál is, akik eddig nem szenvedtek tőle.

"Pollenje válogatja, de úgy vélem, két-három héttel minimum előbbre vagyunk" – mondta Nékám Kristóf allergológus az idén az enyhe idő miatt korán érkező pollenszezon kapcsán az InfoRádióban. Hozzátette, nem tudni, hogy a későbbi hetekben megmarad-e a polleneknek ez a korai sűrűsödése és változása, vagy ez csak most, az év elején van-e így.

A szakértő elmondta, az a probléma, hogy a különböző időszakok eltérő pollenjei összefutnak, és így a nagyon magas koncentráció különböző érintettségű embereknél okoz tüneteket, ami egyébként a megszokott években egy hónapon vagy még hosszabb időn keresztül elnyújtva jelentkezett. Vagyis ha a következő hetekben nem változik az időjárás, akkor nagyon nagy terhelésre kell számítani, ez pedig azt jelenti, hogy sok ember fog az orvosi rendelőkben, gyógyszertárakban segítséget kérni.

Kiemelte, az utóbbi évek egyik új megfigyelése, hogy ugyan a sok pollen okozhat allergiát, de

azokon a területeken, ahol nagyobb a légszennyezettség, különösen nagy az allergizálódás veszélye.

Mint kifejtette, ennek az az oka, hogy a levegőben lévő szennyezők felbontják a pollenek külső védőburkát, ami a benne található fehérjéket védi, és ezek a szabaddá vált fehérjék az emberek nyálkahártyájával érintkezve érzékenységet okozhatnak, újfajta allergiákat válthatnak ki.

Nékám Kristóf szerint ha valaki olyan helyen él, ahol hosszabb ideig ki van téve a nagyobb pollenkoncentrációnak és légszennyezettségnek, akkor, ha nem is száz százalékos biztossággal, de nagyobb eséllyel válik allergiássá, még akkor is, ha korábban nem voltak tünetei.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már most magas a pollenterhelés - Nékám Kristóf allergológus
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást