Nyitókép: Forrás: X / Boeing

Új, víz alatti drón forradalmasítja a tengeri hadviselést, Orkának hívják

Infostart
2024. január 8. 06:00
A Boeing leszállította az amerikai haditengerészetnek az első, óriás robot-tengeralattjárót, ami alapjaiban változtathatja meg víz alatti harcot.

"Ez a nagy hatótávolságú, víz alatti drón több mint egy évtizedes fejlesztés eredménye. Nagy teherbírású és teljesen önálló működésre képes tengeralattjárót hoztunk létre" – mondta Ann Stevens, a Boeing Maritime and Intelligence Systems alelnöke.

A cég még 2011-ben kezdte meg egy teljesen új tengeralattjáró drón tervezését. A cél az volt, hogy olyan robotot építsenek, amely képes hosszú ideig, észrevétlenül tevékenykedni akár a vitatott hovatartozású vizeken is. Washingtonban ezen elsősorban a Dél-kínai-tengert kell érteni – írja a defenceone nevű internetes portál.

2011-ben előbb az Echo Voyager elnevezésű tanulmányjármű tervezésébe kezdtek, amelybe a Boeing titkos laborja, a Phantom Works bevonta a Huntington Ingalls Industries hajóépítő céget is, nyilván azért, hogy pótolja a hiányzó tengerészeti szaktudást. 2016-tól kezdődtek az óceáni próbák, majd amikor ezek kellően ígéretesnek bizonyultak, a Boeing 43 millió dolláros megrendelést kapott az Egyesült Államok haditengerészetétől.

Az új víz alatti drón az Orka, vagyis Kardszárnyú delfin nevet kapta,

és elődjéhez hasonlóan, alapkialakításában 16 méter hosszú, de moduláris felépítésének köszönhetően megtoldható egy 10 méteres teherhordó elemmel, amelybe akár nyolctonnányi felszerelést lehet pakolni. Ez, a feladattól függően, bármilyen műszer, fegyver vagy felderítő eszköz lehet, ami nagyban növeli a robothajó alkalmazásának lehetőségeit, vagy ahogy a katonák mondják, fokozza a műveleti rugalmasságát. Igazából erre volt a legnagyobb szükségük az amerikai admirálisoknak is.

Az Orka használható megfigyelésre, víz alatti vagy felszíni hajók támadására, elektronikus harcra, illetve aknatelepítésre és -mentesítésre. De tökéletes eszköz lehet víz alatti kommunikációs kábelek lehallgatására vagy rombolására méghozzá úgy, hogy az akció előtt akár hónapokig is a tengerfenekén ólálkodva várakozik. A küldetés hosszát csak a jármű üzemanyagának mennyisége korlátozza. A hajót villanymotor hajtja, amelyhez az áramot lítium-ion akkumulátorrendszer tárolja. Ezt a felszínen haladva egy dízelgenerátor tölti fel. Legnagyobb sebessége 8 csomó (15 km/óra), míg a feladatokat többnyire 3 csomós (5,6 km/órás) tempóban hajtja végre. Hatótávolság lenyűgözően nagy: több mint tízezer kilométer.

Az Orka eddig már számos gyári teszten esett át, így most a hadiflottán a sor, hogy alapos próbáknak vesse alá.

Persze a tengerészek már alig várják, hogy éles bevetéseken teszteljék az új, víz alatti drón képességeit. Sokat várnak a robothajótól, mert az amerikai tengeri hadászatban alaposan felértékelődött a tengerfenék birtoklása, illetve az óceáni aljzaton végrehajtott, rejtett műveletek képessége.

A Pentagon illetékesei pedig már évek óta arról beszélnek, hogy a nagy méretű robot-tengeralattjárók sokat segíthetnének Kína óceáni ambícióinak visszaszorításában. A defenceone portál szerint az Orka olyan technológiai fölényt jelent, amely hosszú időre biztosíthatja az Egyesült Államok dominanciáját a csendes-óceáni térségben.