Nyitókép: Alexandr Musuc/Getty Images

Életveszélyes a visszatartott tüsszentés

Infostart
2023. december 14. 04:20
Egy autós esete még az orvosokat is meglepte.

Egy férfinek kilyukadt a légcsöve, mikor vezetés közben visszatartott egy tüsszentést – írja a LiveScience alapján a 24.hu.

A férfi az autóját vezette, miközben szénanátha gyötörte. Hirtelen erős késztetést érzett, de ahelyett, hogy kiengedte volna, összeszorította az orrát, becsukta a száját, és elfojtotta a prüszkölést. Ha a tüsszentés közben becsukjuk a szánkat és az orrunkat, a felső légutakban keletkező nyomás több mint hússzorosára is megnőhet, mint egy hagyományos tüsszentés esetén. A férfi esetében ez a nyomás

egy kétszer két milliméteres lyukat okozott a légcsövén.

Amikor berohant a sürgősségire, erős fájdalmai voltak, a nyaka mindkét oldalon feldagadt, és nehezen tudta mozgatni. Amikor az orvosok megvizsgálták, halk recsegő hangot hallottak. A férfinak azonban nem volt gondja a légzéssel, nyeléssel, sem pedig a beszéddel.

A CT-vizsgálat ezután kimutatta, hogy a szakadás a harmadik és negyedik nyakcsigolya között volt. Emellett a mellkasában, a tüdők közötti térben is levegő halmozódott fel. Az orvosok végül úgy döntöttek, hogy a férfinak nincs szüksége műtétre, ugyanis az életjelei stabilak voltak.

A férfinek hatalmas szerencséje volt, ugyanis a légcső elszakadása akár halálos kimenetelű is lehet.