Nyitókép: tampatra/Getty Images

Ezer évre szóló döntés született a Bluetooth-ról

Infostart
2023. október 14. 10:25
A technológia feltalálói immár jogosultak a következő ezer évben a viking király nevének és szimbólumának használatára.

A Bluetooth név nem mindenkinek jelenti ugyanazt, Van, akinek I. Harald dán király jut róla eszébe, a fiatalabb techrajongóknak viszont az a technológia, ami lehetővé teszi az elektronikus berendezések vezeték nélküli csatlakozását. Több mint ezer év választja el a királyt és a technológiát, mégis lehet valami közös bennük, legalábbis a Bluetooth-csatlakozás egyik feltalálója szerint – írja a Hvg.hu.

Harald Gormsson 940 és 986 között Dánia (és később Norvégia) királya volt, és uralkodása alatt egyesítette Skandináviát. A királynak volt egy gúnyneve: Bluetooth (kékfogú) is, amire két magyarázat is született. Az egyik szerint elhalt az egyik foga, a másik szerint a rengeteg elfogyasztott szeder és kék áfonya színezte el az uralkodó fogát.

A híroldal cikke alapján a vezeték nélküli kapcsolat kifejlesztésében résztvevő egyik történelemrajongó mérnöknek támadt az az ötlete, hogy mivel az új technológia mögött is a kapcsolódás és egyesítés ötlete áll, legyen a neve – akárcsak a néhai dán királyé – Bluetooth.

Először csak a fejlesztés futott a bluetooth kódnév alatt, később viszont már hivatalosan is a Blutooth nevet használták.

A Bluetooth logó is a viking korból származik: a kék háttér fehér szimbóluma egy rúna, ami Harald Bluetooth kezdőbetűiként, HB-ként olvasható. Az embléma egyesíti a skandináv rúnákat, amik nagyon hasonlítanak a mai latin „H” (Haglazl) és „B” (Berkanan) betűre. Ezen elemek egyesítése a szimbólumban két eszköz közötti kapcsolatot sejtet – olvasható.

Engedélyt viszont valószínűleg senkitől sem kértek a név és a logó használatára, de ez most már nem is lesz gond. Dánia ugyanis a napokban engedélyt adott a technológia feltalálóinak, hogy meglehetősen hosszú ideig használhassák Harald Bluetooth nevét és szimbólumát.

„A jóakarat és az együttműködés szellemében felhatalmazzuk önt arra, hogy a következő ezer évben továbbra is használja a Harald Bluetooth nevet”

– áll a Jelling Múzeum szimbolikus közleményében. A Jelling Múzeum birtokában vannak egyébként a Harald király és családja történetét elmesélő rúnakövek.