Nyitókép: Witthaya Prasongsin/Getty Images

A Vodafone 10 nap múlva lekapcsol egy fontos szolgáltatást

Infostart
2023. március 4. 08:30
2023. március 13-án Budapesten és Pest vármegye településein kapcsolják le a 3G-hálózatot, majd március 27. és április 10. között az ország maradék területein - közölte a Vodafone.

A közleményükben azt írják, hogy a Vodafone 2022-től fokozatosan vezeti ki 3G-s hálózatát, ezt követően már csak legalább 4G-képes mobilokkal lesz használható a szolgáltató mobilnet-hálózata.

Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegye egyes településein már lekapcsolták a 3G-hálózatot.

Ide kattintva tudja megnézni, hogy pontosan mely településekről van szó.

Ahogy azt korábban megírtuk, március végén ér véget a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mobilkészülék-csere támogatási programja, így már csak néhány hétig lehet kihasználni azt a 40 ezer forintos kedvezményt, melyet eddig mintegy százezer mobiltelefon cseréjénél már igénybe vettek.

A NMHH azt közölte: a Magyar Telekom 2022. június 30-ig teljesen megszüntette 3G-hálózatát, a Vodafone és a Yettel pedig fokozatosan teszi ugyanezt. A hálózati átalakítással a szolgáltatók a fogyasztói igényeket jóval hatékonyabban kiszolgáló 4G és 5G fejlesztésének "ágyaznak meg".