Nyitókép: kwanchaichaiudom / Getty

Rettenetes adat jött a magyar elhízásról, és nincs kifogás

Infostart
2023. március 2. 10:19
Az obezitológus főorvos szerint hiába mutogatunk betegségre, az evés, az alkohol és a mozgásszegény életmód a legtöbb esetben mindent megváltoztat az emberek életében.

Európában a top 3-ban, világszerte top 10-ben vagyunk az elhízás, illetve a túlsúly terén - mondta el a Növekedés.hu portálnak adott interjújában Bedros J. Róbert obezitológiai tanszékvezető, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság alapító elnöke, a Dél-budai Centrumkórház-Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

De vannak egyéb lesújtó számok is: a hazai rákos halálozási arány 33 százalékkal magasabb, mint más EU-tagállamban, 2020-ban pedig 10 százalékkal több daganatos beteget diagnosztizáltak.

"Talán nincs is a szervezetnek olyan porcikája, amelyet valamilyen módon ne érintene az elhízás, a szív- és érrendszeri betegségektől kezdve a 2-es típusú cukorbetegségen át a különböző mozgásszervi- és pszichés problémákig" - mutatott rá a főorvos.

Szerinte nyugodtan kijelenthetjük, hogy hazánkban a túlsúly és az elhízás népbetegség.

"Felnőttkorban együttes előfordulásuk meghaladja a 60 százalékot, azaz

hazánkban a normál súllyal rendelkezők vannak kisebbségben."

Hogy a túlsúlyért mennyire felel a genetika illetve a magyar gasztrohagyományok, arról azt mondta, nincs "egyetlen obez gén", amely az elhízásért felelne.

"Alig száz év alatt viszont drámai változások következtek be az életkörülményeinkben: a nyugati típusú civilizációkban – mint amilyen a magyar is – bőséggel áll rendelkezésre a táplálék, miközben a mozgás egyre inkább háttérbe szorult" - fejtegette.

Szerinte

"a magyar ember szereti a hasát", és a hagyományos nemzeti ételeink sem szenvednek kalóriahiányban.

"Itt igazából mindig a mennyiséggel lehet a baj, hiszen mindent lehet enni, csak mértékkel" - figyelmeztetett.

Ráadásul a magyar ember nemcsak eszik, hanem sajnos iszik is.

"Sokan pedig bele sem gondolnak, hogy milyen sok kalóriát tartalmaznak a szeszes italok, a cukrozott üdítőkről, gyümölcslevekről nem is beszélve" - tette hozzá.

Tisztázta azt is, hogy a közhiedelemmel ellentétben az elhízások döntő többségében nincs hormonális eltérés.

"Sokan már-már reménykednek abban, hogy az elhízás valamilyen betegséghez köthető, hiszen ekkor úgymond vétlenek, nem tehetnek az állapotukról, és majd valamilyen gyógyszertől kvázi magától elmúlik a túlsúly."

Tény ugyanakkor, hogy

az alacsony pajzsmirigyműködés túlsúlyhoz vezethet, de ez csak az esetek töredékénél fordul elő, "és az életmódváltást nem lehet megúszni".

"Szerencsére azt még nem hallottam, hogy valaki pajzsmirigy gyógyszert használna fogyásra, és remélem, nem is jut eszébe, ugyanis ez kifejezetten káros: számos szív- és érrendszeri mellékhatás jelentkezhet, beleértve a súlyos szívritmuszavarokat, szívizominfarktust vagy magas vérnyomást" - mondta még.

Testtömegindex

A testtömegindexét mindenki ki tudja számolni: a testsúlyt el kell osztani a méterben mért magasság négyzetével és 30-tól nevezünk orvosi értelemben valakit elhízottnak. Aki ilyen eredményt kap, annak érdemes beutalót kérni.