Nyitókép: dima_zel/Getty Images

A NASA tudni véli, miért vagyunk egyedül a világegyetemben

Infostart
2022. november 19. 17:00
A válasz nem túl szívderítő, de talán elkerülhető.

A tudósok szerint azért nem találkoztunk még idegen élettel, mert az intelligens társadalmak hajlamosak kiirtani magukat - és az emberi faj lehet a következő.

A NASA Sugárhajtási Laboratóriumában működő kutatócsoport egy korábbi elméletet, a Nagy Szűrőt használta fel következtetéseik magyarázatára – írja a Sky News.

Eszerint az univerzum történetében már számtalan más civilizáció létezett, de mind kihalt már azelőtt, hogy kísérletet tehetett volna arra, hogy felvegye a kapcsolatot más civilizációkkal. Jelentésük – A nagy szűrő elkerülése: A Földön kívüli élet és az emberiség jövője az Univerzumban – azt sugallja, hogy az emberi faj is erre az útra fog lépni.

"Azt feltételezzük, hogy egzisztenciális katasztrófa várhat ránk, ahogy társadalmunk egyre mélyebben fedezi fel a világűrt.

Az általunk ismert élet megszűnhet, a fejlődésünk üteme egyenes arányban áll a bukásunk súlyosságával.

Az elmélet önvizsgálati időszak szükségességére hívja fel a figyelmet: megfelelően kell megközelítenünk szorult helyzetünket, foglalkoznunk kell a kihívásokkal és módszerekkel, melyekkel csökkenthetjük az emberiségre és a Földön élő közel kilencmillió másik fajra leselkedő kockázatot" – fogalmaztak.

A még szakértői véleményezés előtt álló jelentés – amelynek szerzői Jonathan Jiang, Philip Rosen, Kelly Lu, Kristen Fahy és Piotr Obacz – olyan veszélyeket említett, mint az aszteroidacsapás, a nukleáris háború, a világjárványok, az éghajlatváltozás és a mesterséges intelligencia. A Nagy Szűrő elméletet az 1990-es évek végén Robin Hanson, a George Mason Egyetem közgazdásza vetette fel elsőként.