Nyitókép: Jahi Chikwendiu/The Washington Post/Getty Images

Komoly fenyegetést lát a 3D nyomtatott fegyverekben az Europol

Infostart
2022. október 22. 13:00
Az első ilyen modellt 2013-ban készítették el az Egyesült Államokban, azóta már emberéleteket is követeltek az otthon elkészíthető fegyverek.

Egyre aggasztóbbnak találja a 3D nyomtatóval készült alkatrészekből, házilag összeállított fegyverek elterjedésének problémáját az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) − írja a magyarnemzet.hu, idézve az Euractivet. „A rohamosan fejlődő technológia miatt a 3D-vel nyomtatott fegyverek a közeljövőben komoly fenyegetéssé válhatnak” – nyilatkozta Ina Mihajlova, az Europol szóvivője a brüsszeli hírügynökségnek.

Az elmúlt hónapokban ugyanis egyre több olyan esettel találkoznak az európai hatóságok, amikor rajtaütéseken, házkutatások alkalmával részben, vagy egészben a fent említett módszerrel készített lőfegyvereket találnak, ez pedig több szempontból is veszélyes.

Egyrészt, manapság a 3D nyomtatók ára a kezdetekhez képest jelentősen lecsökkent, így nagyon költséghatékonyan lehet előállítani a fegyvereket, másrészt ezek

nem rendelkeznek semmiféle regisztrációval, gyártási számmal, így a hatóságok egyáltalán nem tudják lekövetni őket.

Emellett például a fémdetektorok sem érzékelik őket, így könnyedén becsempészhetők bárhová.

Az első szinte teljesen − a biztosítékot, valamint a töltényt leszámítva − 3D nyomtatott alkatrészekből álló, „Liberator” nevet viselő fegyvert 2013-ban készítették el az Egyesült Államokban, terveit pedig azonnal közzé is tették az interneten. Azóta számtalan felhasználó foglalkozik hasonló fegyverek, tervrajzok készítésével és azok publikálásával különböző közösségi oldalakon, amiket bárki letölthet, és a megfelelő technológiával otthon el is készíthet.

Az Instagram, YouTube, Twitter és hasonló közösségi oldalak folyamatosan próbálják ezeket a felhasználókat eltávolítani, korlátozni elérésüket, több-kevesebb sikerrel.

Mennyire hatékonyak?

2019-ben a németországi Halle városában egy férfi két emberrel végzett, másik kettőt pedig megsebesített házi készítésű, 3D nyomtatott alkatrészeket is tartalmazó fegyverekkel. A támadásról készült felvételen látható, hogy a fegyver többször is elakad, szinte használhatatlanná válik.

A Liberator első tesztjén a tizedik lövés után felrobbant. A műanyag alkatrészek miatt ezek a fegyverek a használatukkor keletkező hőt sem bírják annyira, mint fémből készült társaik, ezért általában − ha tényleges használatra tervezik őket − csak az olyan alkatrészeket készítik el 3D nyomtatóval, melyeknél ez a szempont kevésbé fontos – olvasható.

Szakértők egyöntetűen azon az állásponton vannak, hogy jelenleg nem kell attól tartani, hogy terroristák, bűnözők a 3D nyomtatott fegyverekhez fordulnának, ugyanakkor ez az előttünk álló évtizedben gyökeresen megváltozhat.