Nyitókép: Pixabay

Gyorsabban mehet végbe az evolúció, mint eddig gondolták

Infostart
2022. augusztus 4. 08:56
Egyes fajoknál akár néhány év alatt is megtörténhet a nagy változás, azaz az evolúciós előrelépés.

Még magukat az ausztrál kutatókat is meglepte az eredmény, amit 19 vadon élő állatcsoport adatainak elemzéséből kaptak. Kiderült ugyanis, hogy jóval több a genetikai különbség az egyes fajokban, mint azt a korábbi becslések alapján hitték, ez viszont egyúttal azt is jelenti hogy gyorsabban megy végbe az evolúció, azaz a folyamat, amelyben a biológiai populációk örökölhető tulajdonságai megváltoznak az egymást követő generációkban – írja a Hvg.hu.

Mint írják, a terepvizsgálatok – melyek eredményei a Science folyóiratban jelentek meg – átlagban 30 évig tartottak, a legrövidebb vizsgált időszak 11 év, a leghosszabb pedig 63 év volt. Mindez összesen 2,6 millió órányi terepi adatot szolgáltatott a kutatóknak, ezeket az egyes állatok genetikai információival kombinálták. A kutatócsoport három évnyi munka után számszerűsítette, hogy mekkora fajváltozást okozott a genetika és a természetes szelekció.

Mivel ez a mostani az első ilyen jellegű és léptékű tanulmány, a kutatók arra figyelmeztetnek, hogy még nem jelenthető ki egyértelműen, hogy gyorsabb a fejlődés, de az szinte biztosnak tűnik, hogy több az evolúció üzemanyaga (így nevezik a kutatók az egy fajon belüli genetikai különbségeket), mint korábban gondolták.

Hozzáteszik: mivel a világ és a vadon élő állatok egyre jobban érzik az éghajlatváltozás hatásait, nagyon fontos többet tudni arról, hogy milyen gyorsan tudnak alkalmazkodni az állatok, ugyanis ez hasznos lesz annak modellezésében, hogy mely fajok képesek túlélni és melyek nem.