Nyitókép: Marina Demidiuk/Getty Images

Majomhimlő: veszélyben a gyerekek, az állapotos nők és az immunhiányos emberek

Infostart
2022. július 2. 16:00
Már 50 Afrika területén kívül található országban van jelen a vírus.

Az első eset májusi felfedezése óta 3400 majomhimlős beteget találtak, egyikük pedig bele is halt a fertőzésbe. A WHO jelenleg is vizsgálja a kitörésben megfertőzött gyerekek esetét: Nagy-Britannia mellett Spanyolországban és Franciaországban is előfordultak esetek. Egyetlen gyermeket érintő eset sem volt súlyos.

A WHO adatai szerint az esetek száma egyre nő, ezért szigorítani kell az érintett országokban a felügyeletet – írja a Sky News.

"Aggódom a tartós terjedés miatt, mert ez azt sugallja, hogy a vírus tartósan jelen van a közösségekben és

átterjedhet a magas kockázatú csoportokra,

köztük gyermekekre, immunhiányos betegekre és terhes nőkre" – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

A WHO már részletes útmutatást adott ki a járvány kitörésével kapcsolatban, június elején pedig figyelmeztetett arra, hogy ha nem történnek megfelelő intézkedések, a betegség szélesebb körben fog elterjedni. A hétvégén viszont arról is döntöttek, hogy egyelőre nem globális egészségügyi vészhelyzet a majomhimlő jelentette fenyegetés.

Bármilyen fizikai kontaktus útján terjedhet

Még mindig férfiakkal szexuális kapcsolatot létesítő férfiak adják a fertőzöttek legnagyobb részét, de az nem tiszta, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy az ő körükben terjed a leginkább a vírus, vagy inkább azt, hogy ők azok, akik leginkább odafigyelnek szexuális egészségükre és tünetek esetén azonnal lépéseket tesznek.

Mivel a majomhimlő bármiféle fizikai kontaktus útján terjedhet, az a feltételezés, hogy a majomhimlő tovább fog terjedni egyre szélesebb körben.

A WHO azt is közölte, hogy dolgozik egy olyan mechanizmuson, amely az oltóanyagok igazságosabb elosztását szolgálja, miután olyan országok, mint Nagy-Britannia és az Egyesült Államok,

felajánlották, hogy készek megosztani a himlő elleni oltóanyagkészleteiket, amelyek a majomhimlő ellen is védenek.

A majomhimlő nem terjed olyan könnyen, mint a Covid, és azzal ellentétben már rendelkezésre állnak oltóanyagok és kezelések a vírussal szemben.