Nyitókép: yalcinsonat1/Getty Images

Fontos adatokat közöltek az omikron okozta hullámról

Infostart
2022. január 26. 17:33
Kevesebb a halálos áldozata, mint a korábbi variánsok idején, de a gyerekek közül többen szorulnak kórházi ápolásra.

A koronavírus omikron variánsa hatalmas járványhullámot okozott, de rövidebbek voltak a kórházi ápolások, arányaiban kevesebben kerültek intenzív osztályra, kevesebben haltak meg egy amerikai kutatás szerint. A gyorsan terjedő változat miatt rekordszintre ugrott a fertőzések száma, ez pedig az egészségügyi rendszert is hatalmas nyomás alá helyezte – írja a Reuters alapján a Portfolio.

A mostani hullámban a kórházi ápolásra szoruló betegek között 29 százalékkal kevesebben kerültek intenzív osztályra, az egy évvel korábbi téli hullámban tapasztaltnál, míg a delta okozta hullámhoz képest 26 százalékos a különbség.

A halálozási arány is csökkenést mutat: ezer covidos esetből kilencen haltak meg, míg a delta hullámban 13, az egy évvel korábbi téliben 16-an.

A gyerekek viszonylag magas arányban kerülnek kórházba, ennek pedig az lehet az oka, hogy az 5 év alattiak még nem kaptak oltást, és az 5 évnél idősebbek átoltottsága sem éri el a felnőttek szintjét.

Az, hogy kevésbé súlyos lefolyású betegséget okoz az omikron, összefüggésben lehet azzal is, többen rendelkeznek immunvédelemmel, hiszen már oltottak vagy korábban átestek a fertőzésen.