Nyitókép: nyc russ/Getty Images

Őrzi elsőségét az Apple

Infostart
2022. január 21. 17:48
A tavalyi év végén ismét cupertinói cég kerekedett felül a globális okostelefon-piac első helyéért folytatott harcban.

A tavalyi negyedik negyedévben is az Apple vált a globális okostelefon-piac vezető gyártójává, megismételve ezzel az egy évvel korábbi sikert – derül ki a Canalys piackutató előzetes számaiból. A cupertinói cég összpiaci részesedése ugyanakkor 1 százalékponttal esett, ami leginkább azt jelzi, hogy az egész iparágat sújtó ellátásilánc-problémák nem hagyták érintetlenül az Apple-t sem – írja a HWSW.

A Canalys szerint a tavalyi utolsó negyedéves időszakban az Apple a globális okostelefon-eladások 22 százalékát adta, szemben az egy évvel korábbi 23 százalékkal. A második helyet ezúttal is a dél-koreai rivális, a Samsung foglalta el 20 százalékos piacrésszel, ami viszont 3 százalékpontos növekedés az egy évvel korábbi 17 százalékhoz képest.

Az informatikai hírmagazin hozzáteszi: a Huawei visszaesésének egyik legnagyobb haszonvárományosa, a Xiaomi végül nem tudott számottevő mértékben kimozdulni helyzetéből, így a tavalyi év végét is éppúgy 12%-on zárta, mint a 2020-as esztendő utolsó időszakát.